A kormány mindent megtesz, hogy hatékony legyen az Európai Területi Társulások (ETT) rendszere, és a határon átnyúló kezdeményezésekben Magyarország továbbra is úttörőnek számítson - jelentette ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

A határon átnyúló megyerendszerről és az önkormányzati jogalkotásról szóló konferencián Rétvári Bence fontosnak nevezte ezeknek az együttműködések támogatását, megerősítését. Szavai szerint néhány évtizede a határ menti települések még "zsákutcának" számítottak, miközben az uniós polgárok 60 százaléka valamilyen határ mentén él.

Az Európai Unió megteremtette a jogi lehetőségeket az akadályok lebontására és arra, hogy az együttműködéseket megtöltsék gazdasági tartalommal - mondta az államtitkár, példaként említve a közös munkahelyteremtést, a közszolgáltatások szervezését, a fejlesztéseket. Magyar szempontból kiemelten fontosnak nevezte a társulási formákat, jelezve: Magyarország minden határának túloldalán vannak olyan emberek, akik nemcsak gondolkodásukban, hanem nyelvükben is magyarok.
Kitért arra is, hogy Magyarország 2011-ben 195 millió, tavaly és idén 120-120 millió forinttal támogatja az ETT-k működését, és mindent megtesz, hogy továbbra is úttörőnek számítson a határon átnyúló együttműködésekben.

Zöld-Nagy Viktória, a KIM területi közigazgatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára elmondta: Európában 36 területi társulás van, ennek harmada Magyarország, Szlovákia és Románia részvételével működik. Az együttműködési területek között említette a regionális és infrastrukturális fejlesztéseket, a vállalkozásokat és a turizmust, valamint a természeti örökséget.A helyettes államtitkár az uniós rendelet felülvizsgálatával kapcsolatban pozitívumnak nevezte a harmadik államok csatlakozásának megkönnyítését és az eljárások egyszerűsítését.

(MTI)