Odaadjuk, ami jár – jelentette ki Rétvári Bence a kommunista diktatúra áldozatainak nyugdíj-kiegészítéséről a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára felidézte: a Gyurcsány-Bajnai kabinet a működése végén befagyasztotta azok nyugdíját, akiket bebörtönöztek, internáltak, deportáltak, munkaszolgálatra vittek. Bár az érintettek alapnyugdíja valamennyivel emelkedett, a kárpótlásként kapott összeg nem, ezen spórolt az előző kormány – tette hozzá.

Rétvári Bence szerdán a Terror Háza Múzeumban jelentette be: az idén 2,5 milliárd, jövőre 3,5 milliárd forintos keretet biztosít a kormány a kommunista diktatúra idején tartós szabadságvesztésre ítéltek nyugdíj-kiegészítésére. Hozzátette: a rendszerváltáskor az elnyomók és az áldozatok egyes juttatásai között óriási különbségek voltak, és hatalmas többletjuttatásai voltak az előző rendszer működtetőinek. A kormány amennyire a gazdasági lehetőségei engedték, igyekezett az ollón csökkenteni, és az áldozatok juttatásait olyan mértékben emelni, mint az alapnyugdíjakat – mondta.

Első lépésben megemelték a tartós szabadságkorlátozást elszenvedettek részére járó nyugdíj-kiegészítéseket. Idén a juttatás havi összege 50 százalékkal nőtt, míg jövőre újabb 50 százalékkal emelkedik. Ez azt jelenti, hogy míg tavaly 20 ezer forint volt ez az összeg egy 3-4 éves börtönbüntetés esetén, most 30 ezer forint, jövőre pedig 45 ezer forint lesz. Tízéves börtönnél tavaly 40 ezer forint volt, 60 ezer forint idén, míg jövőre 80 ezer forint lesz a juttatás - fejtette ki az államtitkár. Az intézkedés 8616 embert érintett, saját jogon mintegy 3 ezren, özvegyként több mint ötezren kaphattak emelést.

Ebbe a körbe tartoznak a legalább egy évnyi szabadságelvonást szenvedettek, akiket az 1956-os forradalom után elítéltek és személyes szabadságuktól megfosztottak, vagy Magyarországon 1945. és 1953. között rendőrségi őrizet mellett munkatáborban fogva tartottak, illetve 1944. október 1-jét követően szovjet kényszermunkára elhurcoltak.

Politikai rehabilitáció jogcímén a kitelepítettek, deportáltak, munkaszolgálatosok esetén is növekedés valósult meg. E célra 1,5 milliárd forintot fordítanak idén. A jogosultak száma itt 78 ezer; 24 ezren saját jogon kapják a juttatást, a többiek özvegyként. Ezen túlmenően a havi életjáradék összegét is növelték - ismertette az államtitkár.

Utalt arra is, hogy felülvizsgálták a különböző kitüntetések alapján járó kommunista nyugdíjpótlékok ügyét, augusztustól így 142-en nem kapják már meg ezeket a juttatásokat. Jelezte, tucatnyian éltek jogorvoslati lehetőséggel, és fordultak bírósághoz.

(fidesz.hu)