Az adósnak, a banknak és az államnak is van felelőssége a devizahitelezés elterjedésében, ám mindhárom félnek érdeke, hogy rendeződjön a probléma. Az államnak mérlegelnie kell, mert azok, akik nem vettek fel hitelt vagy forintban adósodtak el, nem járhatnak rosszabbul – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 Ma reggel című pénteki adásában.

A kabinet szerdai ülésén úgy döntött, meghosszabbítja a kilakoltatási moratóriumot a devizahitelesek problémájának végleges megoldásáig. Csöbör Katalin miskolci fideszes képviselő törvénymódosítást kezdeményez az ügyben, hogy azokra, akik a Fészekrakó-program során elsősorban lakótelepi lakáshoz jutottak, ne vonatkozzon a moratórium, mivel "képtelenek a társadalmi együttélés szabályainak megfelelően élni, tönkreteszik az ott élőket", a közüzemi díjakat, a közös költséget nem fizetik. A javaslatot Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a borsodi megyeszékhely polgármestere is támogatja.

Rétvári Bence a miskolci esetről úgy vélekedett, azt elsősorban a lakástörvény módosításával kell rendezni, amely már előkészület alatt áll. A moratórium a végrehajtási jogszabályokat érinti, ami elsősorban a megnövekedett devizahiteles törlesztőrészlet miatt bajba került adósokat érinti – tett különbséget.

Az államtitkár felidézte: a kilakoltatási moratórium téli időszaka eredetileg március 1-jéig tartott volna, ám azt a parlament kitolta április 30-áig, egy újabb döntéssel pedig addig, amíg nem születik meg a végleges megoldás, ami után a végrehajtási törvény visszaáll majd az eredeti téli időszakra – magyarázta.

Meg kell várni az Európai Bíróság döntését, annak alapján határoz a Kúria, aminek ismeretében a kormányzat előterjeszti a megoldási javaslatát; a Kúria döntése nagymértékben átértelmezheti az eddigi szerződéseket is – emelte ki Rétvári. Az Alkotmánybíróság korábbi döntése ráadásul kimondta: a kabinetnek lehetősége van belenyúlni, „akár mélyen is”, a devizahitel-szerződésekbe, mérlegelve és a terheket elosztva – mutatott rá. Az AB arról nem döntött, hogy a devizahitelezés mint konstrukció mennyire felel meg az alkotmányban rögzített tisztesség követelményének, illetve annak, hogy az erőfölénnyel szemben védeni kell a fogyasztókat. A kormányzat cselekvési felhatalmazását mindenesetre megadta az AB – hangsúlyozta az államtitkár.

Rétvári Bence szerint az adósnak, a banknak és az államnak is van felelőssége a devizahitelezés elterjedésében, ám mindhárom félnek érdeke, hogy rendeződjön a probléma. Az államnak mérlegelnie kell, mert azok, akik nem vettek fel hitelt vagy forintban adósodtak el, nem járhatnak rosszabbul – erősítette meg.

(hirado.hu)