Újabb egyeztetésre került sor 2012. május 11-én a budavári Magyarság Házában, ahol a Magyar Kormány részéről Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. illetékes képviselői, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Burus-Siklódi Botond, a moldvai magyar oktatási program megbízott koordinátora, Márton Attila, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány alapítójaként Petrás Róbert, valamint a Teleki László Alapítvány igazgatója, dr. Diószegi László folytattak eszmecserét. Közlemény.

A résztvevők értékelték annak az elmúlt három hónapnak a tapasztalatait, amióta az RMPSZ működteti az oktatási programot. A felek megállapították, hogy a moldvai magyar oktatási program színvonala javult, hiszen megjelent a rendszerben a szakfelügyelet, azaz a minőségbiztosítás, a technikai nehézségeket pedig az eltelt idő alatt sikerült minimalizálni. Az is örvendetes változás, hogy a tanárok minden hónapban időben megkapják járandóságukat, ráadásul a pénzeszközök felhasználása is sokkal hatékonyabb a korábbi évekhez hasonlítva. Moldvában tehát gördülékenyen folytatódik a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatása. Az RMPSZ április 28-án minden, a moldvai magyar oktatásban résztvevő pedagógussal meghosszabbította munkaszerződését, amely immár határozatlan időre szól.

A felek megállapították, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szerepvállalása a moldvai magyar oktatási programban egyaránt jelenti a magas szakmai színvonal biztosítását a programban résztvevő gyermekek és szüleik számára, továbbá a szükséges szakmai felügyeletet és támogatást, és nem utolsó sorban az anyagi biztonságot az oktatóknak. A támogatók, így a Magyar Kormány és a keresztszülők szempontjából az RMPSZ közreműködése az egyre magasabb színvonalon történő oktatást, továbbá a rendelkezésre álló pénzeszközök hatékony és átlátható felhasználásának garanciáját jelenti.

A találkozó keretében A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének vezetői között szerződéskötésre is sor került annak érdekében, hogy az oktatási program javára érkező keresztszülői támogatásokat befogadja és továbbítsa az RMPSZ a moldvai magyar gyermekek és tanáraik részére.


Budapest, Csíkszereda, Lészped, 2012. május 15.

Aláírók:
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárság,
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége,
A moldvai magyar oktatási program megbízott koordinátora,
A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány,
Teleki László Alapítvány

(Nemzetpolitikai Államtitkárság)