Tíz erdélyi magyar iskolában mintegy ötszáz diák számára tartottak a hét folyamán különböző tréningeket Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett magyar felsősök éve programsorozat keretében.

Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a programot ismertető kolozsvári sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, a programmal a szülők figyelmét próbálják ráirányítani az anyanyelvű iskoláztatás fontosságára.

A körút során a Fáy András Alapítvány által szervezett tréningeken 5. és 6. osztályos fiatalokat vontak be olyan játékokba, amelyek segítik őket a legfontosabb gazdasági és pénzügyi ismeretek elsajátításában. Egy olyan önismereti tréninget is ajánlottak, amelyik saját képességeik felismerésében igazítja el őket.

Répás Zsuzsanna elmondta, a program keretében nyári magyarországi továbbképzést is szerveznek osztályfőnököknek, és mind a mostani tréningekből, mind az osztályfőnöki továbbképzésből módszertani csomagokat állítanak össze, amelyeket minden magyar tannyelvű iskolába eljuttatnak.

A helyettes államtitkár hozzátette, internetes játékokkal is próbálják megnyerni a serdülők korosztályát. Egy már elindított játék online újságszerkesztésre tanítja a gyerekeket, egy újabb játék pedig arra ösztönzi őket, hogy tervezzenek a városukat, környezetüket bemutató túrautat.
"Az oktatás megszervezése mindenütt az adott állam feladata. A magyar kormány abban tud segíteni, hogy a magyar iskolák valami pluszt is adjanak, hogy megérje magyar iskolába járatni a gyermeket" - nyilatkozta Répás Zsuzsanna.

(MTI)