Nemzeti, kulturális és közművelődési központot szeretnének kialakítani a Magyarság Házában, az intézmény funkcióinak bővítése érdekében tárgyalások folynak a fővárosi második kerületi Klebelsberg kastély hasznosításáról is - erről Papp-Váry Borbála kommunikációs vezérigazgató-helyettes beszélt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden.

Mint kifejtette: olyan központot szeretnének létrehozni, amely erősíti a határon túli és inneni kapcsolatokat. A Magyarság Háza nemcsak összmagyar találkozóhelye lenne, hanem kiállítóhely is - mutatott rá.

Jelenleg havonta két-három rendezvénynek ad otthont a Budai Várban található intézmény, ahol egy állandó kiállítás megnyitását is tervezik. A tárlat a nemzeti összetartozásról, és a nemzet fogalmát mutatná be. Az elképzelések között szerepel még egy kávézó kialakítása - folytatta, megjegyezve: szeretnék a Budai Várba látogató turistákat becsalogatni a Magyarság Házába.

Papp-Váry Borbála elmondta: a vagyonkezelővel tárgyalásokat folytatnak a Klebelsberg kastély hasznosításáról is, az épületet az ezredfordulón még használták, az elmúlt tíz évben azonban az enyészetnek indult. A kastély kiválóan kiegészíthetné a Magyarság Háza funkcióit, és ifjúsági szálláshelynek, pedagógus-továbbképző illetve konferencia központnak adhatna helyet. Az épületben helyre állítanák Klebelsberg Kunó emlékszobáját is - jelezte.

A vezérigazgató-helyettes azt mondta, hogy ha a kormány is jóváhagyja az elképzeléseket 2013-ban elindulhatna a kastély felújítása.

A bizottsági ülésen Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója arról beszélt, hogy az idei évben kutatásokat terveznek az óvoda- és iskolaválasztásról, a szomszédos országokban zajlott választásokról, és az etnikai pártok szerepéről. A tervek között szerepel a külhoni magyarság feltérképezése, adatbázisok összegyűjtése.

A kutatóintézet konferenciát szervez az év folyamán a kettős állampolgárságról, a külhoni magyarok szavazati jogáról, a népszámlálási eredményekről. Terveznek még évkönyv-sorozatot, és angol nyelvű honlap indítását a nemzetpolitikáról.

Kántor Zoltán fontosnak tartotta, hogy a közigazgatási vizsgába bevigyék a nemzetpolitika oktatását, és mint mondta, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel már tárgyalások folynak állandó szemináriumról a témában.

(MTI)