A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a vasárnapi szerbiai választások eredményei azt mutatják, hogy van lehetőség a magyar út képviseletére, és nem csupán az asszimiláció az egyetlen lehetőség a magyar közösségek számára.

Erről Répás Zsuzsanna beszélt a hétvégi voksolást értékelve a Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáján hétfőn a fővárosban.
A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) az eddig ismert adatok alapján várhatóan 7 mandátuma lesz, mivel a lakosság 2,2 százaléka szavazott a legnagyobb délvidéki magyar pártra. Eddig 5 mandátummal rendelkeztek. A kisebb vajdasági magyar pártoknak nem lesz egyetlen képviselőjük sem a belgrádi parlamentben.

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: az eredményt hatalmas, több éves, lépcsőről-lépcsőre való építkezés előzte meg.

Kép letöltéseMTI Fotó: Kovács Attila

Hozzátette: a korábbi negatív tendenciát sikerült megfordítani, egy reményvesztettnek tűnő közösség és a VMSZ be tudta bizonyítani, hogy ezek a folyamatok nem eleve elrendeltek. Lehet az embereknek reményt adni, van lehetőség az építkezésre és a gyarapodásra, és nem csak az asszimiláció az egyetlen út.

A hétvégi eredmények azt mutatják van lehetőség a magyar út képviseletére a külhoni magyar közösségek számára - emelte ki Répás Zsuzsanna.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt mondta: a kampányuk azt bizonyította, hogy nem csak papíron stratégiai partnerei a magyar kormánynak.

Kép letöltéseMTI Fotó: Kovács Attila

Meggyőződésük szerint erejükhöz mérten, vagy egy kicsit azon felül járultak hozzá ahhoz, hogy meg tudjanak erősödni. A VMSZ eredménye vetekszik azzal, amit a 90-es években produkáltak - közölte, hozzátéve: míg a részvétel nem érte el az 52 százalékot a választáson a magyaroké közel 70 százalékos volt, s Adán például 36 százalékkal kaptak több szavazatot mint két éve. A magyarok által lakott területeken mintegy 8 ezerrel több voks érkezett.

Megállapította: az eredmények azt mutatják, hogy sokan visszamozdultak a magyar politika irányába azok közül, akik korábban a Demokrata Pártban látták a boldogulás lehetőségét.

Kitért arra is: szerinte a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) bizonyos értelemben túlnyerte magát, és nem biztos benne, hogy felkészültek a teher viselésére, amivel győzelmük jár. Nincsenek kidolgozott forgatókönyvek arra a helyzetre, amivel a kormányzópárt szembesül - mutatott rá, és megjegyezte: eközben olyan erők kerültek ki a parlamentből, akik nélkül elképzelhetetlen volt a szerb politikai paletta az elmúlt években. Ezek alapjaiban megváltoztatják a szerb politikai mezőt, ugyanakkor uniószkeptikus párt nem maradt a parlamentben - mondta.

Kiemelte: közvetlen kormányzati szerepvállalásra nem, de arra készülnek, hogy az általuk meghirdetett és elfogadott program elemeit bevigyék és lássák a szerb kormány programjában. Azt szeretnék, hogy fiatal szakpolitikusaik jussanak kulcsfontosságú tárcáknál államtitkári pozíciókba. Ennek megvan a realitása véleménye szerint.

Kántor Zoltán, a kutatóintézet vezetője a tanácskozáson szintén gratulált ki a VMSZ-nek elért eredményekhez.

Szerbiában azt követően írtak ki előre hozott választásokat, hogy januárban megkezdődtek az uniós csatlakozási tárgyalások Brüsszel és Belgrád között. A vezető politikai erőt képviselő SNS azzal indokolta a rendkívüli voksolás kezdeményezését, hogy nagyobb politikai támogatottságra van szükségük a gazdasági reformok végrehajtásához. A valamivel több mint 6,7 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár összesen 19 lista közül választhatott. A szerb törvényhozás 250 mandátumáért 3020 jelölt szállt ringbe. A hivatalos és végleges eredményeket március 20-ig teszik közzé. A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) előzetes eredményei alapján a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 48,8 százalékát szerezte meg, ami 157 helyre elég a 250 fős parlamentben. A második helyen az eddigi koalíciós partnere, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 14 százalékkal, ami 45 mandátumra elég.

(MTI)