Gömörország fővárosában, a felvidéki Rimaszombat református templomában kezdődött meg szombaton a Kárpát-medencei református oktatási intézmények tanéve, a határon túl először tartottak tanévnyitót.

Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztényegyház püspöke igehirdetésekor emlékeztetett arra, hogy 2009. május 22-én jött létre a Magyar Református Egyház. Úgy fogalmazott, hogy ennek része a mostani, az anyaország határán túl megtartandó tanévnyitó.

A magyar református egység jelmondata: Krisztus a jövő, együtt követjük őt, ezért mindenféleképpen a jövő felé tekintünk. A református magyar iskolák feladata az, hogy segítsék az ifjakat testi, lelki képességeik fejlődésében, szellemi képességeik és tehetségük kiművelésében - tette hozzá. Ha a református magyar iskolák feladatukat teljesítik, akkor a felnövekvő nemzedék célhoz ér - hangsúlyozta. Elszomorítónak nevezte ugyanakkor azt, hogy a magyarság nem fordul teljes valójában Istenhez. Meg kell tanulnunk, hogy Isten nélkül nem lehet életet élni - hangoztatta, s fontosnak minősítette, hogy a Kárpát-medence református iskoláiban együtt, egyszerre kezdődhet meg a tanév. Ez azt jelzi, hogy valami ébredezik a magyarságban, a reménységnek parányi kis lángja fellobbant bennünk, és remélünk jövendőt - mondta Fazekas László.

A tanévnyitón Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár kijelentette: ez az esemény a magyarság összetartozásának kifejezése is. Csak úgy tarthatjuk meg múltunkat, és formálhatjuk jövőnket, ha szem előtt tartjuk a hármas fonatot, a közös célt, a közös akaratot és a közös gondolkodást - hangoztatta. A jövő társadalmának olyan emberekre van szüksége, akiknek van szava, akik tudják az irányt, és tudatában vannak annak, hogy társaikkal együtt korszakos dolgokra képesek - mondta. Megjegyezte: néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna az, ami valóság, a határok átjárhatósága, a közös tanévkezdés. Az iskolák megőrzik nyelvünket, kultúránkat, magyarságunkat - hangsúlyozta.

A tanévnyitón esküt tettek a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium első éves tanulói.

(MTI)