A magyarországi jó óvodapedagógiai gyakorlatok bemutatására Kárpát-medencei körutat indítanak a külhoni magyar óvodák éve program keretében, a körút első állomása szerdán a horvátországi Kopács lesz.

A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban azt írta, hogy a foglalkozáson a gyermekek, a pedagógusok és a szülők a meseszövéssel ismerkedhetnek meg, és átélhetik a közös népmesei hagyományainkra épülő élő történetszövés élményét.

Kitértek arra, hogy a Kárpát-medencei körúton a jó gyakorlatok közül elsőként a meseszövés és a Timár-módszer szerepel. A meseszövés módszerével Fábián Éva népzenész, pedagógus és Szabó Zoltán néprajzos, a Hagyományok Háza osztályvezetője ismerteti meg a résztvevőket. A Timár-módszert Timár Böske, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti vezetője és tanítványai mutatják be.

Timár Böske a férjével, Timár Sándor koreográfussal 1993-ban hozta létre a Magyarországon és Európában is egyedülálló együttest, amelyben 450 gyermeket foglalkoztatnak már 3 éves kortól - írták, kiemelve, hogy a Csillagszeműek a világ legkülönbözőbb tájain képviselik hazánkat, Európa nagyvárosaiban éppúgy, mint Brazíliában, Új-Zélandon vagy Japánban.

A két jó gyakorlat képviselői a körút keretében külön-külön, más-más helyszínekre látogatnak. Az első állomás Horvátországban Kopács, majd Zágráb, ezt követi a Vajdaságban Újvidék, Bácskossuthfalva, Nagybecskerek, Torontálvásárhely és Székelykeve. Szlovéniában a dobronaki óvoda és Lendva, Ausztriában Felsőőr és Felsőpulya, a Felvidéken Kassa, Kolon, Tornagörgő és Pozsonypüspöki a helyszín, míg Kárpátalján Ungvár, Munkács, Nagyszőlős és Aknaszlatina, Erdélyben Temesvár, Resicabánya, Nagyenyed, Kolozsvár és Marosvásárhely szerepel a programban.

A Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülése tavaly november 24-én fogadta el a Magyar Nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentumot, amelynek stratégiai célja: a külhoni magyar közösségek számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodása. Ennek alapján a nemzetpolitikai államtitkárság meghirdette a 2012 a külhoni magyar óvodák éve programot. A program célja, hogy felhívja a figyelmet annak fontosságára, a külhoni magyar régiókban a szülők magyar tannyelvű óvodába írassák gyermekeiket, majd a magyar tannyelvű iskolai intézményt válasszák. A programra 100 millió forintot különítettek el.

(MTI)