Kárpátaljáról, a Vereckei-hágótól kedden rajtol a kerékpáros Határon Túra 2012, amelynek résztvevői hét nap alatt Budapestig tekernek.

Eisenkrammer Károly, a szervező Vuelta Sportiroda vezetője a pénteki sajtótájékoztatón bejelentette: a tavalyi túrától eltérően idén nem Erdélyből, hanem Ukrajnából, a Vereckei-hágótól indul a kerékpáros karaván, és az augusztus 20-i nemzeti ünnepen érkezik meg a fővárosba.

„A történelemórákon minden magyar diák találkozik a 895-ös évszámmal és a Vereckei-hágóval. Mégis kevesen kerekednek fel, hogy saját szemükkel is megnézzék ezeket a hegyeket. Mi most bringások társaságában éljük majd át azt, hogy honfoglaló őseinknek milyen lehetett Árpád vezetésével eljutniuk a Kárpát-medencébe” – fogalmazott Eisenkrammer.

Répás Zsuzsanna (fotó: Pelsőczy Csaba)

Az esemény célja, hogy segítse a közvetlen kapcsolatteremetést az anyaország és a határon túl élő magyarság között, ezzel együtt emlékeztessen a történelmi múltra – s mindezt egy emberközeli, természetbarát közlekedési eszköz, a kerékpár segítségével.

„A nemzetnek szüksége van arra, hogy legyenek ilyen események, amelyek a nemzeti összetartozást is jelképezik. A résztvevőknek biztosan nagy élmény lesz a kerékpártúra, örülök, hogy ilyen sokan vállalkoztak rá” – jelentette ki Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, a Határon Túra 2012 fővédnöke.

Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár kezdeményezésére a résztvevők útjuk során az ország számos településére juttatják el a „Fiatalok Közlekedésbiztonsági Nyilatkozatát” – ehhez a felhíváshoz bárki csatlakozhat. A Határon Túra ezzel egyben az Európai Bizottság 4. Európai Közúti Biztonsági Napjának egyik kiemelt fontosságú kísérő eseménye lesz.

A Határon Túra résztvevői augusztus 14. és 20. között összesen 581 kilométert tekernek, s a Vereckei-hágótól Munkács, Vásárosnamény, Sárospatak, Miskolc, Eger és Gyöngyös érintésével érkeznek meg Budapestre.

(MTI)