A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében vasárnap Aknaszlatinán, a Bolyai János Középiskolában tartották a kárpátaljai magyar iskolák ünnepélyes tanévnyitóját, amelyen részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, aki átadta az első óvodai módszertani csomagokat.

Ünnepi beszédét Répás Zsuzsanna Szent-Györgyi Alberttől vett idézettel kezdte: „Olyan lesz a jövő, mint a ma iskolája”, majd azzal folytatta: azt kívánja, legyen olyan a magyar gyermekek jövője szülőföldjükön, mint amilyen az aknaszlatinai magyar iskola, amely értékelvű, s utat mutat szakmailag és erkölcsileg egyaránt.

Hozzátette: ez az iskola a helyi magyar közösség bástyája. Utalva arra, hogy Aknaszlatina szórványterület, elismerését fejezte ki a helyi magyar pedagógusoknak, akik - mint fogalmazott - fáradhatatlanul küzdenek a magyar identitás, a magyar kultúra átörökítéséért, megerősítéséért. "Szórványlétben különös ereje van minden olyan törekvésnek, cselekedetnek, amelyet a közösség érdekében teszünk" - mondta, megjegyezve, hogy a szórványban kevés a magyar iskola és hiány van pedagógusokból is, ezért az egyéni erőfeszítések, amint az jól látható, óriási lökést adnak az egész közösség megerősítése, felpezsdítése szempontjából.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy nem szabad feladni a küzdelmet, meg kell teremteni a feltételeket a magyar jövő szempontjából fontos értékek, készségek átörökítéséhez. Ennek megfelelően a magyar nemzetpolitika célja a magyar nyelvű oktatás kiterjesztése és minőségének javítása az óvodától a felsőoktatásig, s ezért támogatja az anyaország az anyanyelvű oktatás minden szintjét Kárpátalján, az óvodától a beregszászi főiskoláig - mutatott rá.

A politikus közölte: az idei évben a nemzetpolitika terén az oktatás eddig elhanyagolt területére, az óvodai oktatás megerősítésére került a hangsúly. Mint kifejtette, a magyar nemzetpolitika stratégiai kérdésnek tekinti az egyének iskolaválasztását, amelyben kulcsszerepe van a magyar óvodának. Ezért 2012 kiemelkedő projektje a Külhoni magyar óvodák éve program, amelynek célja, hogy felhívja a külhoni magyarság figyelmét az óvodai anyanyelvű nevelés fontosságára - fűzte hozzá. Szerinte a többi külhoni régió között, amelyekben kevés figyelem irányult az óvodapedagógiára, Kárpátalja bizonyult annak a helynek, ahol kiemelkedő felkészültség, példa értékű odafigyelés volt tapasztalható az óvodák terén.

A helyettes államtitkár bejelentette, hogy a Külhoni magyar óvodák éve program keretében Aknaszlatinán adja át az első óvodai nevelési-oktatási módszertani csomagokat, amelyeket még az ősz folyamán minden Kárpát-medencei magyar óvodába eljuttatnak. Ezek a csomagok azokat a magyarországi óvodapedagógiai gyakorlatokat tartalmazzák, amelyek már óvodáskorban hozzájárulnak az anyanyelvű fejlesztés sikerességéhez, a nemzeti identitás erősítéséhez és a szülők bevonásához, aktív részvételéhez. A módszertani csomagok alkalmazásáról a nyáron továbbképző tanfolyamokat tartottak az érintett külhoni óvodapedagógusok részvételével.

Répás Zsuzsanna a nap folyamán Beregszászon részt vesz a kárpátaljai református egyházi iskolák közös tanévnyitóján, majd az ungvári járási Nagydobronyban a Keleti Partnerség program keretében - Magyarország közreműködésével - felújított óvoda átadó ünnepségén.

(MTI)