A Felvidék, Erdély és a Muravidék után ezen a héten a Vajdaságban folytatódik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2014 a külhoni magyar felsősök éve nevű programjának kárpát-medencei bemutató körútja. A programot Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ismertette hétfőn Szabadkán.

A magyar nyelvű oktatás megerősítését szolgáló program ebben az évben az általános iskolák felső tagozatát szólítja meg, a pályaválasztás előtt álló diákok ezúttal naprakész gazdasági ismereteket sajátíthatnak el kisebb csoportokban, háromórás gyakorlati foglalkozásokon keresztül.

„Igazából az új ismereteket mindenki csak az anyanyelvén tudja jól elsajátítani, és a benne rejlő tehetséget is csak az anyanyelvén tudja igazából kibontakoztatni” - hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.

Hozzátette: olyan programsorozattal keresik meg a felsősöket, amelyekkel a gyakorlati életben is használható információkat szeretnének átadni. „Az idei esztendőben a tehetséggondozás, a pályaorientáció és a tudományosság megszerettetése áll a középpontban, nagyon fontos ugyanakkor e korosztály számára az önismeret: hogyan tudják elhelyezni magukat a világban, hogy megtalálják a helyüket, és megtalálják azt a szakmát, amely az ő képességeiknek a legjobban megfelel” - magyarázta.

A 2014 a külhoni magyar felsősök éve nevű program a 2012-ben indított óvodások éve, illetve a 2013-as kisiskolások éve elnevezésű program folytatása. Míg az előző években 100-100 millió forintot különített el a nemzetpolitikai államtitkárság a Bethlen Gábor Alapon keresztül, idén – a program összetettsége miatt – 140 millió forintot fordítanak erre a célra.

A helyettes államtitkár elmondta: eddig 26 helyszínen több mint 2000 diákkal találkoztak, a Vajdaságban Szabadkán, Palicson, Zentán, Csókán, Kishegyesen és Bezdánban ismertetik a programot.

(MTI)