A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a dr. Szász Pálról elnevezett szülőföldi jogászösztöndíj egyszerre fókuszál a gazdasági és a jogi ismeretek, kapcsolatok bővítésére. Erről Répás Zsuzsanna beszélt az MTI-nek azután, hogy a program külhoni magyar ösztöndíjasaival találkozott szerdán Budapesten.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a cél az, hogy a magyarság minden tagja magyarként teljes életet élhessen a Kárpát-medencében. Ehhez a gazdasági és a jogi biztonság is szükséges. Ezen lehetőségek megteremtését segíti elő a Szász Pál-ösztöndíj, amely olyan, a gazdasági jog iránt érdeklődő fiatal joghallgatókat juttat támogatáshoz és lehetőséghez, akik a szomszédos országok gazdasági életében várhatóan sikeres jogászok lesznek, egyformán fogják ismerni a magyar és a többségi állam szaknyelvét, eljárásait, szereplőit. Ezek a fiatalok képesek lesznek megteremteni azt a hálózatot Kárpát-medence szerte, amely mind Magyarország, mind a külhoni magyarság számára előrelépést jelent a gazdasági lehetőségek terén – emelte ki Répás Zsuzsanna.

Ez nem az egyetlen ilyen kezdeményezésük – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Szintén fiatal jogászokhoz kapcsolódik, hogy a Kisebbségi Jogvédő Intézet a Nemzetpolitikai Kutatóintézettel társzervezésben július 8. és 14. között már másodjára szervezett nyári egyetemet Kisebbségvédelem Európában címmel Piliscsabán, azzal a céllal, hogy elősegítsék a kisebbségvédelemmel foglalkozó fiatal külhoni jogászok képzését és a hálózat kiépítését közöttük.

Elmondta: a Kisebbségi Jogvédő Intézet feladata a külhoni magyarokat magyarságuk miatt ért jogsérelmekkel kapcsolatos eljárások támogatása. E feladat ellátásában már tizenhárom külhoni partnerrel, illetve partnerszervezettel működnek együtt.

A Szász Pál szülőföldi jogász ösztöndíjról 2012-ben egyezett meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Bethlen Gábor Alap és a Budapesti Ügyvédi Kamara. Az ösztöndíjat azon külhoni hallgatók nyerhetik el, akik szülőföldjükön jogi tanulmányokat végeznek, és érdeklődnek a gazdasági jog iránt. A 24 ösztöndíjast év közben magyarországi ügyvédek folyamatosan segítik, tutorálják, a nyári gyakorlatukat pedig neves budapesti ügyvédi irodáknál töltik.

(MTI)