Szerdán tartotta az idei első ülését az Oktatásért Felelős Államtitkárság és a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság szervezésében a Magyar Állandó Értekezlet Oktatási és Kulturális Szakbizottsága. Az ülésén a jelenlevő tagszervezetek ajánlást fogadtak el a 2012 a külhoni magyar óvodák éve programmal kapcsolatban, amely összhangban áll a MÁÉRT plenáris ülése által egyhangúlag elfogadott Magyar Nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentummal.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság még 2012. február 16-án jelentette be a „2012 a külhoni magyar óvodák éve” programot, amelyre 100 millió forintos keret áll rendelkezésre. A program elindításának tervét már előrevetítette, hogy a tavalyi évtől az oktatási-nevelési támogatás az óvodásokra is kiterjed. A program célja, hogy a külhoni magyar régiókban a szülők magyar tannyelvű óvodába írassák gyermekeiket, majd a későbbiekben is magyar tannyelvű iskolai intézményt válasszanak. A programmal összhangban a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elindította a külhoni magyar tannyelvű óvodákra vonatkozó kutatását, amely témakör kutatása korábban a külhoni magyar tannyelvű középiskolai és felsőoktatási kutatásokhoz képest eddig kissé háttérbe szorult. A program céljának megvalósításához olyan eszközöket jelöltek meg, mint az óvodai oktatás minőségének emelése, a pedagógiai hiányterületek kipótlása, illetve a magyar tannyelvű óvoda és iskola közti átmenet segítése.

fotó: Horváth Ernő

A program szakmai elemei közé tartozik egy módszertani csomag összeállítása, továbbképzés és pályázatok indítása a külhoni magyar óvónők számára, illetve magyarországi óvodapedagógiai jó gyakorlatok eljuttatása a külhoni magyar óvodákba. Ez utóbbiak közül elsőként az UNESCO által is elismert Tímár-módszerrel illetve a meseszövés módszerével ismerkedhetnek meg a határon túli magyar óvónők és óvodások.

Répás Zsuzsa (fotó: Horváth Ernő)

A programról tájékoztatást a www.kulhoniovodak.hu oldal nyújt, valamennyi Kárpát-medencei magyar óvodapedagógus, szülő, kisgyermek és minden további érdeklődő számára.

(Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság)