A kormány megújítja a magyar zsidó közösségekkel és a nemzetközi zsidó szervezetekkel zajló egyeztetések formáját, és azt a korábbinál szélesebb körben, több témában, intenzívebben kívánja folytatni – a megindult tárgyalásokról kérdezte a kormány.hu a még január 31-én megkezdett tárgyalásokat vezető és koordináló közigazgatási államtitkárt, Gál András Leventét.

- Miért fontos a megújított kapcsolattartás a zsidó közösségekkel, amikor az előző kormányzat létrehozott egy tárcaközi bizottságot?

- A jelenlegi magyar kormány és a hazai zsidó szervezetek közötti kapcsolattartás az elmúlt években elég szerteágazóan zajlott, ami egy megörökölt állapot volt 2010 májusáig és számos ponton tarthatatlanná vált. Még 2007-ben létrehoztak egy tárcaközi bizottságot az úgynevezett „uratlan”, vagyis a volt zsidó vagyonnal kapcsolatos kérdések tárgyalására, amit a kormány megszűntetett mivel teljesen átláthatatlan volt a működése. Hat, minisztériumokból delegált állami vezető vett benne részt és másik hat személy, meg nem határozható alapon a zsidó szervezetek részéről. Itt alapvetően a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) képviselői voltak jelen, illetve az úgynevezett World Jewish Restitution Organization elnevezésű világszervezet, amely a zsidóság restitúciós igényeit koordinálja. A tárcaközi bizottság kétszer ülésezett, de komoly eredményeket nem ért el és a kormányváltás után meg is szűnt.

- Mit jelent az egyeztetések új formája és milyen területe, területei lesznek?

- Az új kormány elkötelezett abban, hogy a lehető legszélesebb körben folytasson eszmecserét a magyarországi, illetve nemzetközi zsidó szervezetek között. Legyenek ezek egyházi, kulturális, vagy adott esetben nemzetközi érdekérvényesítéssel foglalkozó szervezetek.
Mi azt vállaltuk, hogy nem csak restitúciós ügyekről, és gyakrabban a legszélesebb körben fogunk egyeztetni. A létrejött bizottság egy folyamatosan alakuló csoport intézményi kerete, mivel állandóan keressük: kiknek kellene még ott ülniük a tárgyalóasztalnál. Nem szavazunk a különböző ügyekről, hanem folyamatosan tájékozódunk és tájékoztatást adunk, a bizottság a párbeszéd színhelye.

- Szokatlan, hogy nem a kárpótlás áll az egyeztetések középpontjában. Miért történt ez így?

- Két szempontot említenék, amely meghatározza, hogy miért nem csak a restitúcióról beszélünk. Az egyik, hogy az 1947-es békeszerződés rendezi a magyar állam kötelezettségeit a zsidó közösségeket képviselők világában. Két fajta kötelessége van így a magyar államnak: egyrészt restitúciós, másrészt a Holokauszt miatt megszűnt kulturális, társadalmi szövedék megújítása, amely eltérő intenzitással létezett Budapesten és vidéken. Sok helyen harminc százalékos volt a zsidó népesség és ezeken a területeken helyre kell állítani az ottani magyar zsidó világot. Ez utóbbi az elmúlt időkben kevesebb hangsúlyt is kapott, pedig 1868-tól vannak nagyon jó hagyományai a zsidó közösségek és a mindenkori magyar kormány együttműködésének. Ha hosszabb távon akár 50-100 évben gondolkodunk, akkor perspektivikusabb ezt az utat követni.

- Az új egyeztetéseknek milyen területei, esetlegesen milyen eredményei voltak eddig?

- Vegyük sorba: van a ’47-es szerződés, amihez képest cezúrát jelent az 1997-es törvény, ami lezárja a restitúciós igényeket és létrehozza a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (MAZSÖK). A közalapítvány tulajdonképpen az 1947-es békeszerződésnek mind a két szerepét hivatott teljesíteni: a restitúciós igények kifizetését, és a közélet szervezését.

A március 17-i, vagyis a második konzultáció, amelyen több téma mellett terítékre került, hogy megújítjuk a MAZSÖK kuratóriumát. Huszonnyolcadikai határidőt vállalt a MAZSIHISZ, hogy becsatolja a szükséges dokumentumokat, amelyek a kialakítás elveiről való megegyezést bizonyítják. Az alapító okirat szerint nem egyértelmű, hogy a magyar kormány – azon kívül, hogy mint alapító delegálja a tagokat – kivel, milyen arányokban, eljárásokban egyezett meg.

A restitúciós igényeknél például fel kell tárni, hogy miről beszélünk. Városi legendák keringenek. Ennek megfelelően korábban az a döntés született, hogy a MAZSÖK kap ötvenmillió forintot a restitúciós igények pontos feltárására, amit még nem használt fel. Azt gondolom, hogy a valós igények felkutatása valójában állami feladat, amit egy állami intézménynek kell végrehajtania. Ennek megfelelően a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) az, aki erre hivatott. Ennek megfelelően döntött úgy a kormány (mivel a MAZSÖK nem használta fel az ötven millió forintot) hogy a HDKE, amely személyében megújult és egy kifejezetten szakmai kuratórium került kinevezésre levéltárosokkal, muzeológusokkal veszi át a feladatot. Szita Szabolcs urat kértem meg, hogy ebben működjön közre. A márciusi, vagyis a második konzultáción, ami ebből a szempontból sikeres volt, a kutatásban közreműködő Botos János tanár úr is prezentálta az elképzeléseit.

- Már beszéltünk a kormány azon szándékáról, hogy a magyarországi zsidó közösségek közösségszervező és megtartó tevékenységét kívánja erősíteni. Milyen koncepció mentén indult ez el?

- A magyar kormánynak van egy olyan törekvése, hogy a magyarországi zsidó közösségek, a Magyarország-Izrael, a Magyarország-amerikai zsidó közösségek kapcsolatrendszerében fontos téma a restitúció, fontos téma a Holokausztra való emlékezés, de nem szabad, hogy ez legyen a legfontosabb téma. A magyar kultúra meghatározó szereplői kerültek ki a magyarországi zsidó közösségből. Ezt is fel kell dolgozni, ezt is meg kell élni és nem szabad hagyni, hogy elidegenedjen a téma. A következő ülés áprilisra lesz előkészítve, oda is minden zsidó szervezetet meghívunk és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetőjét, Kaposi József urat is, akivel a mai oktatási, fejlesztési elképzelésekről beszélünk.

- Hogyan állunk most a restitúcióval, a kárpótlások ügyeivel?

- Az elmúlt időszak nem arról szólt, hogy tegnap véget ért a világháború és most elszámolunk. Az „uratlan zsidó vagyon” jelentős része mind-mind Budapest épített környezetének része, ami nyolcvan százalékban megsemmisült a világégés alatt. Utána 1948-49-ben a kommunista rezsim államosított minden vagyont és a kilencvenes években sem történt teljes restitúció. Párhuzamosan még ezek mellett van az „Aranyvonat” ügye. Talán ismeretes, hogy az amerikai hadsereg jelentős részben eltulajdonította a magyar Nemzeti Bank értékkészletét, amely később csak részben került vissza Magyarországhoz. Az akkori Nemzeti Bankban őrzött nemzeti vagyon jelentős része zsidó vagyon volt, amit a World Jewish Restitution Organization szervezeten keresztül vissza is pereltek, huszonegymillió dollárt kaptak az Egyesült Államoktól.

Tehát megismétlem, hogy számomra egy cezúra a ’97-es törvény, hiszen azért jött létre a MAZSÖK, hogy a restitúció egyszer lezáródjon. A jelenlegi magyar kormány ezzel szemben a zsidó közösség életszervezésére teszi a hangsúlyt. A márciusi találkozón tájékoztatást adtunk arról, hogy a HDKE megkezdi az említett kutatást és a „Határtalanul” program keretében beépül, mint tartalmi elem a határon túli zsidó kultúrhelyek feltárása, dokumentálása. Ilyenek például Kárpátalja, Máramaros, Bihar, Szatmár térségei, ahol számos olyan település van, amely a magyar zsidóság Holokauszt által történő elpusztítása miatt máig nem tudta visszanyerni korábbi kulturális életét, magyar identitását.

Jeleztem a HDKE képviselőjének, hogy át kell értékelni a kiállítás egy részét, mivel az úgy épül fel, hogy a különböző bevonulásokat mutatja, ami egy teljesen más jellegű dolog. Más, mivel nincs ok-okozati összefüggésben az, hogy a magyarlakta vidékek visszatérnek Magyarországhoz és oda Horthy Miklós kormányzó és a magyar hadsereg bevonul, azzal, hogy később menetben hajtották az embereket a halálba. Mindez olyan történelmi csúsztatás, amely felesleges feszültségeket kelt. Külön történelmi értékelés tárgya, hogy az első vagy a második bécsi döntés mennyire volt méltányos, mennyire volt okszerű és mennyire volt helyes korrekciója a trianoni békediktátumnak. Meg lehet nézni, hogy Márai Sándor hogyan ír ezekről az eseményekről például az „Ajándék a végzettől” című kötetében, és meg lehet nézni azt is, hogyan emlékezik meg a Holokausztról, amit úgy aposztrofál: az aljasság, az irigység és a birtoklási vágy hajtotta. Sajnos a jómódú zsidó polgárság javait kívánta meg számos olyan ember, aki az aljasság irányába terelte a jogképességétől megfosztott Magyarországot. Jogképességétől megfosztott, hiszen 1944. március 19-én a német csapatok által kikiáltott bábkormány vette át a hatalmat.

- A Magyarország ellen nemrég indított perek is szóba kerülnek az egyeztetéseken?

- Még élénk vita lesz ezekkel kapcsolatosan, s ez várható is. Kértem, hogy számoljanak be azokról a perekről, amik folyamatban vannak, s az Amerikai Egyesült Államokban indultak, de még úgynevezett elő szakaszban tartanak, ami arról szól, hogy van-e joghatósága az Egyesült Államoknak.

Ilyen elő szakaszban tartó perek például a MÁV, az OTP és a Herczog-per is, amely csak részben hozható összefüggésbe a Holokauszttal. Ezeket szintén napirendre kell tűzni, hiszen milliárdos nagyságrendű költségek merülnek fel. Mi 50-100 milliós nagyságrendű forrásokat tudunk arra fordítani, hogy a ma magyarországi zsidó közösségek tudják a közösségszervező tevékenységüket végezni. Mindig kérdezem a restitúcióval foglalkozó szervezeteket, hogy ha ők valóban, mint ahogyan állítják, a világ zsidóságát képviselik ezekben az ügyekben, akkor tőlük függetlenül ezek a perek ugye nem értelmezhetőek. Most egy sajátos helyzet áll fenn: a magyar állam tárgyal a világszervezettel, finanszírozza a MAZSÖK-öt, emellett meg milliárdos ügyvédi költségekkel alperesként védekezik. Nem gondolom, hogy ez szándékos, maradjunk annyiban: így alakult.

Nyilvánvalóan egy nemzeti érdekérvényesítés mellett szerveződő kormány meg fogja tenni azokat a lépéseket, hogy ahogyan egy kormányablak van egy megyében, úgy egy kormányablak legyen zsidó ügyekben is.

(kormany.hu)