Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Dr. Navracsics Tibor

közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

"Több közös van bennünk, mint ami elválaszt"

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. február 19. 16:30

A szlovák-magyar együttműködés egyre inkább a mindennapok részévé válik, a két ország politikusainak a jószomszédi kapcsolatok építésére kell törekedniük - jelentette ki Ivan Gasparovic szlovák államfő keddi budapesti előadásában. Ezt követően Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes rövid felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy Magyarország minden területen mélyíteni kívánja az együttműködését a szomszédos országokkal.

Soha többé nem tűrjük el, hogy ilyen történhessen velünk – A kommunizmus áldozataira emlékezünk

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2013. február 19. 7:55

Hétfőn, február 25-én országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeznek: 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. Az első Orbán-kormány által 2000-ben elfogadott határozat értelmében ezen a napon minden középfokú oktatási intézményben is erre emlékeznek. Sajtóközlemény.

Balatoni Mónika lesz a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős új államtitkára

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2013. február 18. 13:53

Balatoni Mónika lesz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős új államtitkára. Balatoni Mónikát kérte fel Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter február 15-én a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkári pozíciójába. Balatoni Mónika a felkérést elfogadta, és várhatóan február végétől tölti be a pozíciót - adott tájékoztatást az MTI érdeklődésére a minisztérium hétfőn.

Aláírhatjuk az Egységes Szabadalmi Bíróság létrehozásáról szóló megállapodást

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2013. február 17. 19:50

A kormány felhatalmazást adott az Egységes Szabadalmi Bíróság létrehozásáról szóló megállapodás (ESZB-megállapodás) aláírására. Az ESZB-megállapodás aláírásával lezárul egy hosszú tárgyalási folyamat, amely szorosan összefügg a megerősített együttműködés keretében létrehozott egységes hatályú európai szabadalomról szóló uniós rendeletek elfogadásával. Közlemény.

Országgyűlés előtt a médiatörvények módosító javaslata

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. február 15. 15:41

Az Unióval és az Európa Tanáccsal folytatott párbeszéd eredményeként változnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke és a Médiatanács elnökének kinevezési, illetve megválasztási feltételeire, a jelölési eljárásra, a kinevező személyére és az ismételt kinevezésre vonatkozó szabályok. Ezzel a médiahatóság független feladatellátásának garanciái tovább erősödnek. A médiatörvények módosító javaslatát ma nyújtotta be Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter a parlamentnek. Közlemény.

A KIM-ben ismét ülésezett az antikorrupciós civil munkacsoport

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. február 15. 15:30

A havi rendszerességgel megtartott egyeztetés újabb állomásához érkezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által tavaly létrehozott antikorrupciós civil munkacsoport. A mai ülésen a korrupció ellenes kampány megszervezéséről tárgyaltak. Közlemény.

A közigazgatás szereplőinek össze kell hangolniuk stratégiáikat a közjó érdekében

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. február 15. 11:39

A közigazgatás főbb szereplőinek, a központi és a területi államigazgatásnak, valamint az önkormányzati szférának nem egymással szemben kell megfogalmazniuk érdekeiket, stratégiáikat és fejlődési lehetőségeiket, hanem összefogva együttesen - hangoztatta pénteken Budapesten a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A külföldi befektetők óriási bizalommal viseltetnek a magyar gazdaságpolitika iránt

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. február 15. 8:06

A magyar dollárkötvény iránti nagy érdeklődés azt jelzi, hogy a külföldi befektetők óriási bizalommal viseltetnek a magyar gazdaságpolitika iránt - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó 2013 című rendezvényén csütörtökön.

Újabb korrupcióellenes intézkedésekről döntött a kormány

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2013. február 14. 11:37

A kormány megalakulása óta az elmúlt húsz év legintenzívebb korrupcióellenes intézkedéssorozata zajlik Magyarországon. Ennek újabb lépéseként a kormány döntött és akciótervben rögzítette hazánknak a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) elnevezésű nemzetközi kezdeményezés keretében teendő vállalásait. Emellett rögzítette a közszférában bevezetendő, a korrupció megelőzését segítő integritásirányítási rendszer és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló szabályokat. Közlemény.

Minden alapot nélkülöznek azok az állítások, hogy megszűnnének az üvegzseb-szabályok

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Igazságügyért Felelős Államtitkárság, 2013. február 13. 13:43

Minden alapot nélkülöznek azok az állítások, hogy egy év múlva nem tudhatjuk meg, mire, mennyit költenek az állami cégek, vagy hogy nem lesznek nyilvánosak az önkormányzati vezetők fizetései és prémiumai.