A kormány is a VeszprémFest támogatói között van, mert a rendezvény nagyon sok olyat megtestesít, amit Magyarország jövőjével kapcsolatban elképzelünk. Egyszerre lokális és globális, minőségi és népszerű - fogalmazott Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, a város parlamenti képviselője a rendezvényről tartott keddi sajtótájékoztatón a Budapest Music Centerben.

A miniszter felidézte, hogy a VeszprémFest helyi kezdeményezésből vált az évek során előbb országos, majd európai, sőt, talán ma már világhírű művészeti fesztivállá. "Nem egy államilag kitalált és fenntartott kulturális rendezvényről van szó, hanem egy olyan sorozatról, amelyet egy veszprémi polgár, Mészáros Zoltán talált ki, és évről évre újraszervezte, míg erre a támogatók fel nem figyeltek" - tette hozzá.

Idén is sztárfellépőkkel várja a közönséget a VeszprémFest. Az immár tizedik rendezvény július 16. és 20. között hagyományosan főként a dzsesszre fókuszál, koncertet ad Diana Krall, Marcus Miller, Paco de Lucia, Nigel Kennedy és Craig David is.

Mészáros Zoltán, a VeszprémFest ügyvezető igazgatója elmondta, hogy idén 80 milliós jegybevétellel számolnak (a belépők negyede már elkelt), az állami hozzájárulás, a Nemzeti Kulturális Alap előirányzata 45 millió forint, a szponzori támogatás 85 millió forint (ebből 25 milliót az E.ON Hungária ad), Veszprém városa pedig 20 millióval járul hozzá a költségek fedezéséhez.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy a város az elmúlt évtizedben nem tudott arra támaszkodni, mint más települések, amelyek egy-egy gyárépület újrahasznosításával korábbi gazdasági funkciót tudtak átalakítani kulturálissá. "Nekünk az elődeink által itt hagyott történelmi miliőt kell belaknunk, ezzel a díszlettel kell megmutatnunk a világnak, hogy egy pezsgő kulturális jelenű városról van szó. A VeszprémFest éppen erre példa, egy zászlóshajó, amely gyönyörű környezetben tud jövőbe mutató rendezvényeket lebonyolítani" - jegyezte meg a polgármester, aki a fesztiválnak a város gazdaságára gyakorolt hatását, a kulturális turizmus hasznát is kiemelte.

Az idei VeszprémFest koncertjeinek helyszíne a vár, kivéve a nyitónapi Diana Krall-estet, amely a Veszprém Arénában lesz. Mészáros Zoltán kitért arra, hogy a háromszoros Grammy-díjas kanadai énekesnő, zongorista Diana Krall július 16-i koncertjére friss albuma, a Glad Rag Doll anyagával készül. Másnap Marcus Miller, a Magyarországon rendszeresen fellépő kétszeres Grammy-díjas amerikai basszusgitáros mutatja be tavaly megjelent Renaissance című lemezét. Július 18-án Paco de Lucia spanyol gitárművész, a flamenco zene kiválósága látható és hallható a VeszprémFest nagyszínpadán, 19-én Nigel Kennedy brit hegedűvirtuóz, aki kvintettjével érkezik, végül 20-án a "kakukktojás", a dzsesszhez csak érintőleg kapcsolódó brit pop- és r'n'b-sztár, Craig David lép színpadra.

A fesztivált keretbe foglalják a kísérőrendezvények, a veszprémi Óváros téren a július 12. és 21. között zajló Rozé, Rizling és Jazz Napok, amelyen a zenei estek (például a Tátrai Trend, Pierrot vagy a Snétberger-tanítványok koncertje) mellett húsz pincészet is képviselteti magát. Az Etnojazz a kolostorban című programsorozat július 16. és 20. között a felújított jezsuita kolostorban lesz mások mellett a Dresch Quartet, Szalóki Ági, Bacsó Kristóf és a Balogh Kálmán-Lukács Miklós cimbalomduó fellépésével. Idén a Petőfi Színházban is lesz koncert: július 20-án Roby Lakatos, a Belgiumban élő magyar származású hegedűvirtuóz ad műsort.

Mészáros Zoltán felsorolta, hogy az elmúlt tíz évben 45 nemzetközi produkció szerepelt a VeszprémFest programjában, hét opera (idén részben egyeztetési, részben anyagi okokból nem lesz operaest) és négy kiállítás. A fesztiválon és kísérőrendezvényein mintegy 150 ezer látogató fordult eddig meg.

Az idei programokról részletesen a www.veszpremfest.hu oldalon lehet olvasni.

(MTI)