A barátság az egyik legértékesebb dolog, mind egy ember, mind egy nép életében - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügy miniszter Veszprémben, ahol Roman Kowalski lengyel nagykövettel ünnepélyesen zárták le a KIM által, Csopakon megrendezett, Bem tábornok életéről szóló tábort.

Navracsics Tibor beszédében hangsúlyozta, hogy egy barátságért sokat kell tenni, hiszen az nem jön magától: sok gesztust kell tenni, olyan dolgokat, melyek a hétköznapokban nem adódnak maguktól.

Roman Kowalski (fotó: Horváth Ernő)

Ami igaz az emberek közötti, az igaz a népek közötti barátságokra is. Lengyelek és magyarok gyakorlatilag "gyermekkori" barátok, melyre kevés példa akad Európa nemzetei között - emlékeztetett a miniszter. Hiszen - folytatta - a háborúk és válságok ellenére mindig kitartott egymás mellett a két ország és mindig számíthattak egymásra. Az emberekéhez hasonlóan, azonban ebben az esetben is sokat kell tenni a jó kapcsolatért.

Ezért tartottuk fontosnak a lengyel igazságügyi miniszterrel - mutatott rá Navracsics Tibor - a két ország kapcsolatát erősítő együttműködés kialakítását. Bízom abban, hogy a tábor hozzájárult a két nép közötti kapcsolat erősödéséhez és születtek új barátságok - jelentette ki a politikus. A közigazgatási és igazságügi miniszter megköszönte a gyermekek kitüntető érdeklődését, a felkészítő tanároknak pedig, hogy hozzájárultak a barátság elmélyítéséhez. Beszéde végén a miniszter személyesen mutatta be azokat az ajándékokat, melyet minden résztvevő hazavihetett emlékül: egy jegyzetfüzetet, egy bögrét és egy, a lengyel magyar együttműködésre emlékeztető pólót.

Roman Kowalski megköszönte Navracsics Tibornak a meghívást, valamint azt, hogy szabadidejéből áldoz a lengyel-magyar barátság ápolására. Külön köszönetét fejezte ki Veszprém város vezetésének, hogy városuk lett az egyik kiemelt helyszíne ennek a kapcsolatnak.

A mai nap a lengyel történelem különleges napja, hiszen szeptember 17-én támadta meg egykor a Szovjeunió Lengyelországot. A háború következményeit az ország a következő ötven évben is viselte, ám a magyarok már ekkor is megmutatták, hogyan lehet emberi arccal fordulni egy másik nép felé - emlékeztetett. A lengyel nagykövet minden résztvevőnek egy kétnyelvű, lengyel-magyar történelmi olvasókönyvet ajánlott fel. Beszéde végén Roman Kowalski meghatottan jelentette ki: ha ennyi fiatal képviselteti magát egy ilyen eseményen, akkor van remény arra, hogy a lengyel-magyar barátságnak gyümölcsöző jövője lesz.

(kormany.hu)