Erősebben érvényesül az átlátható, megismerhető tulajdonosi szerkezet, a szakmaiság és a törvényes működés követelménye a felszámoló cégekkel szemben - a Kormány elfogadta a felszámolók névjegyzékére vonatkozó jogszabálymódosítást és a felszámolói névjegyzékbe kerülés új feltételeit.

A felszámolói névjegyzék teljes megújításával összefüggő pályázati feltéteket július végéig teszi közzé a Közigazgatási és igazságügyi Minisztérium, és december 1-ig kell benyújtani a pályázatokat. Változás az is, hogy a felszámolói névjegyzék keretszáma 130-ra bővül és a hatósági nyilvántartást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (KIMISZ) veszi át a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

A tavaly decemberben módosított csődtörvény módosításokkal felülvizsgálták a felszámoló szervezetekkel szemben támasztott szakmai, etikai elvárásokat, továbbá az átlátható és ellenőrizhető tulajdonosi szerkezetet követelik meg, tekintettel arra, hogy ezek a szervezetek  bírósági kirendelés alapján, bírósági eljárásokban működnek közre. Szigorodtak a kizárási és összeférhetetlenségi szabályok, illetve a felszámolókkal szemben támasztott szakmai követelmények.

Ennek megfelelően a most elfogadott kormányrendelettel változnak a felszámolókkal támasztott követelmények és névjegyzékbe való kerülés feltételei. A most elfogadott új szabályokkal a kabinet tovább kívánja erősíteni a közérdekek és az igazságszolgáltatási szempontok érvényesítését, a versenyeztetést, a szakmai színvonal emelését, a felszámolókkal szemben elvárt foglalkoztatási és egyéb követelményeket, a hatósági ellenőrzést.

A nyilvántartásba vett felszámoló szervezetek keretszámát az eddig 108 db-ról - az előzetes hatástanulmányt és bírósági tapasztalatokat mérlegelve - 130 db-ra emelik.  Ez a keretszám biztosítja, hogy a felszámoló szervezetek a szigorú gazdasági összeférhetetlenségi szabályok, valamint a nagy tömegű vagyontalan felszámolási ügyek mellett is rentábilisan és az állam által is ellenőrizhetően tudjanak működni. 

A pályázat eredményeképpen 7 éves időtartamra lehet a felszámolói névjegyzékbe kerülni. A felszámoló szervezetek ezentúl évente kétszer a névjegyzéket vezető szervnek kötelesek lesznek szakmai beszámolót benyújtani és ugyancsak hasonló tartalmú szakmai beszámolót kell készíteniük majd, ha 2012 őszén az új felszámolói névjegyzékbe vételre kiírt pályázaton is részt kívánnak venni.

A felszámolói névjegyzék megújításával összefüggő pályázati feltétekről is döntés született. A KIM még júliusban közzé teszi azt a hivatalos lapokban (Hivatalos Értesítő, Cégközlöny) és a www.kormany.hu honlapon. A névjegyzékbe való felvételre továbbra is nyilvános pályázaton lehet jelentkezni. A pályázókat a bíráló bizottság a szakmai szempontok, a korábbi működés, a szakember-ellátottság, a külön jogszabályok szerinti szakmai minősítések és a bírósági ügyek arányos elosztásának elve alapján, továbbá az ehhez igazodó országos eloszlást is szem előtt tartva fogja rangsorolni.

Az új pályázati rangsornál kiemelt szerepet kap az a szempont is, hogy ne egy szűk tulajdonosi-befektetői kör számára adjon lehetőséget a névjegyzékbe jutásra. Azokat a pályázókat részesítik előnyben, amelyek tagjainak, vezetőinek, foglalkoztatottjainak nincs más felszámoló szervezetben tulajdonosi részesedésük, nem tartoznak olyan vállalatcsoporthoz, amelynek tagja felszámoló szervezet.

Erősebben részesülnek a szakmai felkészültség szempontjai. Előnyben részesülnek a felszámolási eljáráshoz, csődeljáráshoz, vállalati reorganizációhoz, vállalatirányításhoz kapcsolódó ismeretekkel, képzettségekkel rendelkezők, akik személyes közreműködéssel végzik a felszámolói (vagyonfelügyelői) feladatokat, továbbá vállalják a szakembereik foglalkoztatásának fenntartását. A pályázónak független belső ellenőrzési rendszerrel is rendelkezni kell.

Összességében tehát az új pályázati feltételekkel a szakmai alkalmassági követelményeket, a jogszabályoknak megfelelő működést, és a bírósági ügyekben való közreműködéssel összefüggő ellátás-szervezési szempontokat preferálják. A cél az, hogy a jól dolgozó, jogszabálykövető és szakmai kvalitásokkal, megfelelő tárgyi feltételekkel rendelkező felszámoló cégek a névjegyzékben maradhassanak, ugyanakkor a más profillal rendelkező, és a mostani szakterületükön szakmai színvonalat és megbízható, jogszabálykövető tevékenységet folytató pályázóknak legyen reális esélyük a névjegyzékbe kerülésre.

A pályázatokat bíráló bizottság háromról kilenctagúra bővül. A bizottság két tagját az igazságügyért felelős miniszter (KIM), további tagjait a belgazdaságért felelős miniszter (NGM), az önkormányzatokért felelős miniszter (BM), az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (NFM), a Nemzeti Adó és Vámhivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Országos Bírósági Hivatal, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara delegálja. Elnöke az igazságügyért felelős miniszter által erre jelölt egyik tag lesz. A felszámolók országos érdekképviselete által delegált három személy az üléseken tanácskozási joggal vehet részt.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Sajtóirodája)