A július 1-jén hatályba lépő új büntető törvénykönyv (Btk.) hatékony, korszerű és egységes kódex, amely szigorú, "tettarányos" büntetőjogi szemléletet tükröz - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület szakmai konferenciájának megnyitóján.

Az új Btk.-ban a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekmények önálló fejezetett alkotnak, az ilyen jellegű, százezer forintnál nem nagyobb vagyoni hátrányt okozó cselekmények pedig szabálysértésnek minősülnek majd - mondta az államtitkár, aki egyébként a testület társelnöke.

Répássy Róbert kitért arra is, hogy az új Btk. szerkezete, felépítése, a fejezetek sorrendje az alaptörvényre támaszkodva hangsúlyosabban kifejezésre juttatja a kiemelt védett jogi tárgyak jelentőségét. Hozzátette: bár a kormányt érték támadások a túlzott szigorra hivatkozva, de az elfogadott törvényt a szakma már inkább mértéktartónak minősítette.
Az államtitkár elmondta: a még hatályos, 1978. évi Btk. az elmúlt évtizedekben mintegy százszor módosult, a különböző színezetű kormányok eltérő büntetőpolitikai elvek alapján, nemegyszer egymásnak ellentmondóan változtatták a törvényt, amelynek egysége megbomlott. Ezt már csak egy új kódex megalkotásával lehetett orvosolni, amire a korábbi kormányok is tettek kísérleteket.

Az új Btk. megalkotásakor a kormány széles körű társadalmi és szakmai egyeztetést folytatott, azok eredményeit figyelembe véve fogadta el tavaly nyáron az új kódexet, amely idén július 1-jén lép hatályba.

(MTI)