A 2001-ben Budapesten elfogadott Számítástechnikai Bűnözésről szóló Egyezmény egy sikeres konvenciónak tekinthető, de a technika fejlődésével lépést kell tartani - hangsúlyozta Navracsics Tibor
közigazgatási és igazságügyi miniszter a Számítástechnikai bűnözés című Konferencián.

A miniszter emlékeztetett: az Európa Tanács 10 évvel ezelőtt Budapesten fogadta el a Számítástechnikai Bűnözésről szóló Egyezményt, mely az úgynevezett Cyber Crime elleni fellépés alapdokumentumának tekinthető. A tegnapi luxemburgi bel- és igazságügyi miniszterek találkozóján megvitatták a szabályozás felfrissítésének lehetőségeit is – tette hozzá Navracsics Tibor.

A 10 éves Budapesti Konvenciót 30 állam már ratifikálta, 17 állam esetében folyamatban van. Számos olyan ország is aláírta az egyezményt, amely nem tagja az Európa Tanácsnak - ismertette a miniszter.

 fotó: Botár Gergely

Pintér Sándor belügyminiszter kiemelte: a 2001-es egyezmény egy időtálló egyezmény. A további fejlesztések során kiemelt figyelmet kell szentelni a gyorsaságnak, a gyors reakcióknak – mondta a belügyminiszter. Miután a civil szervezetek észlelik először az új módszereket, az esetleges szabálytalanságokat, éppen ezért az ő képviselőik is helyet kapnak a tanácskozásokon.

2013-ra feláll az a szerv az Európai Unión belül, amely központilag fogja koordinálni a számítástechnikai bűnözés elleni fellépést - tájékoztatott Pintér Sándor.

(kormany.hu)