Együttműködést kezdeményez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a gyermekbarát internetért hatvan társadalmi szervezettel. A médiatanács a közigazgatási és igazságügyi tárcával együttműködésben készített jogszabály-előkészítő munkaanyagával kapcsolatban a civil szervezetek május 26-áig juttathatják el észrevételeiket és javaslataikat.

Gáva Krisztián, a KIM  jogalkotásért felelős helyettes államtitkára az erről szóló keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a kormányzat célja az, hogy a gyerekek érdekében egy hatékonyabb szabályozás lépjen életbe, és így meg tudják óvni a fiatalokat a világháló veszélyeitől, a káros tartalmaktól.
Úgy vélte, a gyermekeket az interneten keresztül fenyegető veszélyekkel szemben meg kell találni az ésszerű, arányos és betartható szabályozási eszközöket.

A végső cél nem egy önálló törvény megalkotása, hanem sokkal inkább az egyes konkrét és leginkább súlyosnak tekinthető problémák megoldására fókuszáló, több jogszabályt is érintő javaslatcsomag kidolgozása.
A tervezet a többi között ösztönözné a szűrőszoftverek, a gyermekvédő zárak használatának elterjesztését, valamint szűrőprogramok kötelező telepítésével óvná a kritikus tartalmaktól az iskolákban, könyvtárakban a gyermekeket.

A javaslat szerint a kiskorúak védelmében a szolgáltatóknak kötelezően korhatárjelzéssel kellene ellátniuk azokat a tartalmakat is, amelyek nem esnek a "médiatartalom" törvényi fogalma alá. A koncepció az értesítési-eltávolítási eljárás bejáratott és jól működő szabályait kiterjesztené azon tartalmakra is, amelyek a kiskorúak személyiségi jogait sértik, vagy ellenük elkövetett bűncselekményt valósítanak meg.

A javaslat egy úgynevezett gyermekvédelmi kerekasztalt is létrehozna, a témában érintett közigazgatási szervek bevonásával.
A jogalkotók  nemcsak a hatvan civil szervezet véleményét szeretnék megismerni, hanem minden más szervezetét is, amely a kérdésben érintett. A munkaanyag elérhető lesz a hatóság honlapján.

(MTI)