Az új Alaptörvény értelmében a kormányhivatalok új feladatköröket kapnak – mondta Navracsics Tibor pénteken, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetőivel folytatott megbeszélést követően. A miniszter kiemelte, hogy a kormányhivataloknak és az önkormányzatoknak még szorosabb partneri viszonyt kell kialakítani.

A közigazgatási reform alapvető célja, hogy az átalakítások által a polgárok jobban járjanak, magasabb szintű ügyintézésben részesüljenek – szögezte le Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken Kecskeméten, miután megbeszélést folytatott dr. Kerényi János Bács-Kiskun megyei kormánymegbízottal és a hivatal vezetőivel.

Továbbá – folytatta a közigazgatási és igazságügyi miniszter – az államigazgatás és önkormányzat-igazgatás között szakmai együttműködést kell kialakítani, az önkormányzatoknak és a kormányhivataloknak partneri viszonyban kell együttműködniük.

fotó: Botár Gergely

Kifejtette: az új Alaptörvény feladat-bővítést vetít előre, mivel az önkormányzati rendszer vonatkozásában törvényességi felügyelet keretén belül lehetővé teszi, hogy amennyiben egy önkormányzat nem tud megalkotni bizonyos jogi normákat, akkor azokat a kormányhivatal pótolja.

Navracsics Tibor hozzátette, hogy a gazdálkodás esetében is felügyeleti joga lesz a kormányhivatalnak. Példaként azt említette: egy önkormányzat hitelt csak az adott kormányhivatal jóváhagyásával vehet majd fel. Kiemelte ugyanakkor, hogy a reform nem jelenti az önkormányzatok államosítását, hiszen az önkormányzati vagyon biztosítja azok autonómiáját.

fotó: Botár Gergely

Újságírói kérdésre válaszolva beszélt az új önkormányzati törvényről is. Elmondta, hogy az első publikus javaslat nyáron készülhet el, a tervezet pedig az év második felében kerülhet a parlament elé.

(kormany.hu)