A Kormány célja, hogy csökkentse a közpénzekkel való visszaélés lehetőségét - hangsúlyozta Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján, melyen a kormányülés néhány pontjáról számolt be.

A kormányülés első döntése a táppénzt érintő változtatásokra vonatkozik. A Kormány vállalta, hogy minden olyan területet áttekint, amelyet okosabban is lehetne működtetni - emlékeztetett a kormányszóvivő. Ezért a cél az, hogy minden területen visszaszorítsák a közpénzekkel való visszaélés lehetőségeit – mutatott rá.

Az eddigi intézkedésben is ez a törekvés köszön vissza – fogalmazott Nagy Anna, majd hozzátette: már a Btk. szigorításával számos ponton változik a táppénzek rendszere, hiszen a szociális támogatásokkal, társadalombiztosítási ellátásokkal kapcsolatos visszaélések is büntethetőek lesznek.

fotó: Pelsőczy Csaba

Változás az is - folytatta -, hogy május elsejétől a táppénz összege megfeleződött. A munkáltatóknak, illetve sok kismamának ugyanakkor előnyös újítás, hogy a veszélyeztetett terhes nőknek a keresőképtelenség idejére járó ellátás kifizetése már az első 15 napban is központi forrásból, az Egészségbiztosítási Alapból történik - tájékoztatott Nagy Anna.

A kormányszóvivő elmondta: a mai ülésen hozott döntések értelmében a legfontosabb cél, hogy minden olyan ellátást, amelyet közpénzből fizetnek - így a táppénzt is - valóban arra lehessen fordítani, ami az eredendő célja.

Ennek érdekében az alábbi változásokról döntött a Kormány: megszűnik a passzív táppénz néven ismert ellátás, melyet sokszor nem valódi betegség miatt vesznek igénybe. Aki valóban beteg, az táppénzellátásban részesüljön; aki a munkanélküliség elől menekül, azt az álláskeresésre kell, hogy ösztönözze a rendszer – nyomatékosította Nagy Anna.

A következő intézkedés a soron kívüli ellátás lesz, amennyiben táppénzen lévőkről van szó. Ha a keresőképtelenséget megállapító orvos akár diagnózis, akár terápia miatt ellátást rendel el, akkor soronkívüliséget biztosító beutalót adhat a betegnek. Ennek azonban feltétele, hogy a beteg 15 napja táppénzen legyen – tette hozzá a szóvivő. Az azonnali és sürgős beavatkozást igénylők továbbra is a legelsők a sorban.

A harmadik fontos lépés a pénzbeli ellátások iránti igényhez kapcsolódik. A jövőben ugyanis - az adóbevalláshoz hasonlóan - elektronikus úton is be lehet nyújtani ezeket az igényeket. Az ehhez szükséges program az Országos Egészségbiztosítási Pénztár oldalán érhető el – világított rá Nagy Anna.

A kormányszóvivő figyelmeztetett: további szigorítás, hogy az az orvos, aki jogosulatlanul állapítja meg egy betegnél a táppénzt, köteles lesz maga is visszafizetni a felvett pénzeket.

A szigorításokkal mindannyiunk számára nyilvánvaló az az üzenet, hogy nem fogadható el, hogy a közpénzek kárára bárki visszaéljen az ilyen jellegű ellátásokkal – fogalmazott Nagy Anna.

A kormányülésen döntöttek arról is, hogy a jövőben a kormányzati testületeket is felül fogja vizsgálni a Kormány – mondta a kormányszóvivő. Ezzel a Kormány azt szeretné elérni, hogy áttekinthetőbbé, egységesebbé váljon ezeknek a támogató testületeknek a rendszere. Állandó testületeket csak kivételes esetekben lehet létrehozni, olyan ügyekben, amely a kormányprogramban is szerepelnek – tájékoztatott Nagy Anna.

(kormany.hu)