Somogyi Győző élete maga is műalkotás - állapította meg Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész életmű-kiállításának megnyitóján csütörtökön Tihanyban.

Az apátsági galériában megrendezett kiállításon a közigazgatási és igazságügyi miniszter megjegyezte: tárcáját tekintve talán kissé szokatlan, hogy művészeti eseményen vesz részt, ugyanakkor "mi egy közösséget alkotunk, pannon polgárok vagyunk itt, Pannóniában, kötődünk ehhez a térséghez és kortársak vagyunk". Mint megjegyezte, Somogyi Győző kortársaiként mindannyian rendelkezünk személyes képpel róla, ez pedig a későbbi korokban színesebb, élőbb lesz azoknál az adatoknál, melyek a lexikonokban szerepelnek róla - jelentette ki.

"Somogyi Győző számomra meggyőzően bizonyítja azt, hogy az igazán nagy művész életműve nemcsak műalkotások összessége, hanem az élete maga is egy műalkotás" - folytatta a miniszter.

A miniszterelnök-helyettes szerint Somogyi Győző meglátta a már-már elvesző helyi közösségeket, építészeti kincseket, felfedezte a balaton-felvidéki tájat, újra felfedezett egy falut, közösséget telepített oda, divatba hozott egy életformát.

Tematikailag rendkívül szerteágazó a kiállítás, de van benne egy közös vonal: a finom irónia, az élet iróniája; valami mozzanat, ami elviselhetővé teszi a fájdalmat, barátságossá teszi a barátságtalan helyzetet is - foglalta össze Navracsics Tibor.

Korzenszky Richárd, a tihanyi apátság perjele köszöntötte a művészt hetvenedik születésnapja alkalmából. Munkásságából a különleges látásmódot emelte ki, amellyel másképp nézzünk a világot, amiben az útszéli keresztek minket is köszöntenek, de vajon mi visszaköszönünk-e? Elönt bennünket a kultúrszemét, ezért szükség van tiszta művészetre, hangsúlyokra, amik Somogyi Győző grafikáin felfedezhetők - összegezte a perjel. Az életmű-kiállítás - festmények, fekete-fehér grafikák - szeptember 11-ig látható a bencés apátság galériájában.

(MTI)