Az Európai Bizottság és a magyar kormány a múlt héten állapodott meg a médiaszabályozás változtatásáról. A szerdán beterjesztett törvénymódosítási javaslat - amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter jegyez – indoklása szerint érinti a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályozását, a regisztráció kérdését és a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók kérdését.

Az Európai Bizottság által az Smtv. és az Mttv. egyes rendelkezéseivel összefüggésben felvetett aggályokról a Bizottság és a Kormány képviselői között lefolytatott írásbeli, illetve szóbeli egyeztetés eredményeképpen egyetértés jött létre arról, hogy mely kérdésekben látszik szükségesnek e törvényeket módosítani az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13/EU irányelv (a továbbiakban: Irányelv) követelményeinek való teljesebb megfelelés érdekében.

A Javaslat szerinti módosításoknak tehát alapvetően kiigazító, pontosító szerepük van, lényeges koncepcióváltást, újraszabályozást nem eredményez, és ilyen igénnyel az Európai Bizottság sem lépett fel. Az érintett szabályozási területek a következők: a kiegyensúlyozott tájékoztatás szabályozása, a regisztráció kérdésköre, és a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók kérdése.

A kiegyensúlyozott tájékoztatás tárgykörében a javaslat egyrészt egyértelművé teszi, hogy nem az egyes médiaszolgáltatókra, hanem a médiarendszer egészére vonatkozó alapelvi követelmény a hiteles, gyors és pontos tájékoztatás. Másrészt a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a módosítás a lineáris médiaszolgáltatásokra korlátozza.

A Javaslat egyértelművé teszi, hogy a lekérhető médiaszolgáltatás és a sajtótermék kiadása bejelentéshez és regisztrációhoz kötött. Ugyanakkor a Javaslat kifejezetten rögzíti, hogy a tevékenység (szolgáltatás) megkezdésének nem feltétele a nyilvántartásba vétel. A Javaslat a regisztrációval kapcsolatos szabályokat olyan módon állapítja meg, amely kizárja annak a félreértésnek az elvi lehetőségét is, hogy a regisztráció előzetes engedélyezésként legyen értelmezhető.

A Javaslat differenciáltan állapítja meg a más tagállamban letelepedett médiaszolgáltatóra a médiahatóság által alkalmazható szankciókat. A Javaslat szerint a bírság csak abban az esetben alkalmazható szankció, ha a Magyarország területére irányuló médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató kifejezetten azért letelepedett le más tagállamban, hogy megkerülje a magyar médiaszabályozást. Ha azonban a más tagállamban letelepedett médiaszolgáltató Magyarországra irányuló szolgáltatása nem erre a célzatra vezethető vissza, bírság nem szabható ki, ugyanakkor más jogkövetkezmények változatlanul alkalmazhatók.

A Javaslat végül pontosítja a javaslat a sajtótermék és a médiaszolgáltatás fogalmát, még inkább egyértelművé téve, hogy csak a kifejezetten gazdasági haszonszerzési célzatú szolgáltatások tartoznak a két törvény hatálya alá, így pl. a videoblogok vagy más magáncélú közlemények nem.

A törvényjavaslat elérhető a parlament.hu oldalon.

(kormany.hu)