Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a “Mi mennyi? - Örkény István százéves” című kiállítás csütörtöki megnyitóján mondott köszöntőbeszédet.
Navracsics Tibor idézett Örkény István “Folkór” című egyperces novellájából:
Egy fekete autó közeleg a megyeszékhely felől. Megáll. Egy fekete ruhás férfi kiszáll, és odamegy a borsótáblához.
- No, hogy vagyunk, hogy vagyunk? - szól oda viccesen a parasztoknak.
- Jól vagyunk, jól vagyunk - válaszolják viccesen a parasztok.
Örkény István e rövid írásában lényegretörő jellemzését adta a politikának – mondta Navracsics Tibor.
A miniszter úgy fogalmazott: politikai neveltetésében meghatározó szerepet játszott az, ahogy műveiben Örkény István megpróbálta a hatalom és az egyén kapcsolatát értelmezni. Örkény kora egy olyan korszak volt – jegyezte meg Navracsics Tibor -, amikor a hatalom és egyén kapcsolatrendszere abszurdabbnál is abszurdabb helyzeteket hozott.
Örkény István jelentőségét a nyilvánvaló esztétikai és irodalomtörténeti jelentőségén túl az adja, hogy nemcsak saját magát, nemcsak egy általános egyén történetét írja le. Örkény István a magyar polgár, akinek a hányattatásai, az élete - három évig eltűntként tartották nyilván, hogy aztán visszatérjen munkaszolgálatosként, később tiltólistás íróként, végül Kossuth-díjasként - egyben a magyar polgárság 20. századi története is – húzta alá Navracsics Tibor.
Beszédében kiemelte: a 20. században az szülte az abszurdot, ahogy a polgárság a változó politikai uralom alatt megpróbált valahogy békében élni, összeegyeztetni saját léthelyzetét a hatalom által diktált léthelyzettel. Hiszen nyilvánvaló volt, hogy a ’40-’70-es évek abszurd körülményei közepette egy becsületes ember csak abszurdnak érezhette a helyzetét, és csak abszurdot írhatott – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.
Annak ellenére, hogy történelmietlen, mégis érdemes elgondolkozni azon, hogy mi lett volna Örkény Istvánnal, ha hatvan évvel korábban születik. Ha nem 1912-ben látja meg a napvilágot, ha életkorából adódóan abban a nemzedékben élhet, ahol Kosztolányi, Babits, vagy éppen Márai alkotott. Ha polgárként élhetett volna, lehet, hogy más lett volna az irodalma, lehet, hogy nem abszurd íróként ismernénk őt. Abban viszont biztos vagyok – szögezte le Navracsics Tibor -, hogy akkor is maradandót és hatalmasat alkotott volna.
Örkény humora mögött mélységes keserűséget fedezhetünk fel, mely a magára maradt polgár túlélési kísérlete, intellektuális lázadása egy olyan világban, ahol a polgárt, a független gondolatot nem tűrték meg – zárta beszédét Navracsics Tibor.
(kormany.hu)