A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) négy előterjesztését kezdheti tárgyalni az Országgyűlés. A javaslatok a többi között egyszerűsítik az anyakönyvezéssel kapcsolatos eljárásokat, átvezetik a járásbírósági elnevezést a jogrendszeren, megteremtik az új büntető törvénykönyv (Btk.) jövő júliusi hatályba lépésével összefüggő jogszabályváltozásokat, valamint rendeznek több olyan kérdést, amely a jövő év január 1-jével felálló megyei és a fővárosi kormányhivatalok működésével kapcsolatos.

Az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén a kormánypárti tagok szavazataival általános vitára alkalmasnak találták a Magyary Egyszerűsítési Programmal és a területfejlesztéssel összefüggő törvények módosításáról szóló javaslatot, az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést, a Btk. hatályba lépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről szóló javaslatot, továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló jogszabály módosításáról szóló előterjesztést.

Répássy Róbert, a KIM államtitkára a Magyary-programmal összefüggő módosítások közül kiemelte, hogy egyszerűbb lesz a külföldiek magyarországi házasságkötése, nyolc napról öt napra csökken az anyakönyvezés határideje, illetve a jövőben 70 helyett már 65 éves kortól illetékmentesen lehet személyazonosító igazolványt kiváltani. A javaslat bizonyos uniós források felhasználása érdekében lehatárolja a területfejlesztési-statisztikai kistérségeket is.

Az államtitkár közlése szerint az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztés a többi között azokat a jogszabályváltozásokat tartalmazza, amelyek amiatt szükségesek, hogy jövő január 1-jétől a helyi bíróságok jogutódjaként a járásbíróságok, a munkaügyi bíróságok mint különbíróságok jogutódjaként pedig a közigazgatási és munkaügyi bíróságok kezdik meg működésüket. (A fővárosi kerületi bíróságok változatlan elnevezéssel működnek tovább január 1-jétől járásbíróságként).

A javaslatban szerepelnek még az egységes közigazgatási és munkaügyi bíróságok létrehozásával és az önkormányzati rendeletek felülvizsgálata ügyében az ombudsman Kúriához fordulásával kapcsolatos részletszabályok, valamint a bírósági végrehajtók jogi végzettségének előírása.

A büntető törvénykönyvvel kapcsolatos előterjesztéssel kapcsolatban Répássy Róbert elmondta: az új Btk. jövő nyári hatályba lépéséhez kapcsolódóan sok jogszabálynak kell változnia, hiszen az új kódex számos új jogintézményt vezet be.

Csonka Ernő, területi közigazgatásért és választásokért felelős helyettes államtitkár közlése szerint a fővárosi és megyei kormányhivatalokat és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályait érintő elterjesztés egyrészt a vállalkozói adminisztratív terhek egyszerűsítését, másrészt a gyermekbarát közigazgatás erősítését tűzi ki célul, valamint rendez több olyan, illetményeket és a munkajogot érintő kérdést, amely a 2013. január 1-jével felálló járási hivatalokkal kapcsolatos.

A javaslat egyebek mellett rendezi, hogy a kormányhivatalok járási hivatalaihoz átkerülő köztisztviselők korábbi illetményüket kapják majd, a járási hivatalvezető fizetését pedig az illetékes miniszter állapítja meg.

(MTI)