Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter igazságügyi együttműködési megállapodást írt alá Dusko Markovic montenegrói igazságügyi miniszterrel pénteken, Veszprémben.

A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra, hogy Magyarország Horvátország uniós csatlakozási folyamata során jelentős tapasztalatokat adott át a horvát félnek. A Montenegróval kötött megállapodással arra készülnek, hogy számukra is információkat, tapasztalatokat adjanak át az igazságügy területén.

Navracsics Tibor közölte, a két ország együttműködése az igazságügy és a jog területén korábbra nyúlik vissza, a megállapodás aláírásával mindez formális kereteket kapott.

Fotó: Nagy Lajos/MTIA miniszter az együttműködés részleteiről elmondta, magyar szakértők részvételével zajlik és novemberben ér véget az a négyrészes szeminárium-sorozat Montenegróban, amelyen az adatvédelem, a korrupció, illetve az uniós jog végrehajtásával kapcsolatos kérdéseket tekintik át.

Hangsúlyozta, hogy a két ország között már megkezdődött egy gyakornoki program. Ennek keretében egy magyar minisztériumi alkalmazott Montenegróban volt szakmai gyakorlaton, vasárnap pedig megérkezik az első montenegrói gyakornok a minisztériumba.

Navracsics Tibor jelezte, hogy a megállapodás értelmében bírákat és szakembereket közösen képezhetnek, valamint folyamatosan információt cserélhet a két minisztérium és a két ország. Magyarország konzultációs folyamatba kívánja bevonni Montenegrót, hogy az uniós döntési folyamtokba be tudjanak tekintetni a montenegrói szakemberek, mert - mint a miniszter fogalmazott - "Montenegró jó esélyekkel bír, hogy az Európai Unió 29. tagállamává váljon".

Fotó: Nagy Lajos/MTIDusko Markovic köszönetét fejezte ki, mert a megállapodással képessé válhat Montenegró arra, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges 23-as (igazságszolgáltatás és alapvető jogok) és 24-es (jogérvényesülés, szabadság és biztonság) tárgyalási feltételeket teljesítse, a gyakorlatban is.

Hangsúlyozta, hogy más országok támogatása nélkül nem tudnának az elvárásnak megfelelni. Ebben számíthatnak Magyarországra.

Mint elmondta, a magyar-montenegrói egyezmény aláírásával új fejezet kezdődött, amelyben cél, hogy Montenegróban hatékony és igazságos igazságszolgáltatást építsenek ki. Szerinte ez azért szükséges, mert a saját állampolgáraik mellett a külföldi vendégeknek és befektetőknek is biztonságos jogi környezetre van szükségük Montenegróban.

(MTI)