Fontos támogatnunk a megváltozott munkaképességűek integrációját, hiszen velük mind a politikai élet, mind a társadalom jobbá válhat – fogalmazott Navracsics Tibor a Licitálj a munkahelyekért! aukció megnyitóján, kedden, Budapesten.

A Magyarországon élő, mintegy 600 ezer megváltozott munkaképességű ember csupán 10 százalékát foglalkoztatják, noha az uniós átlag 50-60 százalék körül mozog – emlékeztetett a jótékonysági aukció megnyitóján Kárász Róbert szervező.

Kárász Róbert, Navracsics Tibor (fotó: Horváth Ernő)

A Polgár Galéria árverésén az a hatvan mackó került kalapács alá, amelyeket ismert közéleti személyiségek ajánlottak fel a célra. A bevételből – ismertette a televíziós műsorvezető – megváltozott munkaképességűek számára szeretnének alapítványt, illetve munkahelyet létrehozni.

Az esemény fővédnökeként Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hangsúlyozta, örömmel álltak emberi erőforrással és erkölcsileg is az akció mellé, hiszen a minisztérium számára kiemelten fontos a hasonló kezdeményezések felkarolása. Navracsics Tibor úgy fogalmazott, fontos támogatnunk a megváltozott munkaképességűek integrációját, hiszen velük mind a politikai élet, mind a társadalom jobbá válhat.

Mihalovics Péter, Navracsics Tibor (fotó: Horváth Ernő)Háttér

Az aukció előzménye a KIM támogatásával a Design Terminálban Fogadj örökbe egy macit! címmel március 1-jén megnyílt kiállítás, ahol 60 közéleti személyiség által felajánlott mackóval ismerkedhettek meg az érdeklődők. Ezek a mackók kerültek most kalapács alá. A programot kezdeményező Kárász Róbert műsorvezető az árverésén befolyt összeget megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására szeretné fordítani.

(kormany.hu)