Idén csatlakozhat Horvátország az Európai Unióhoz, így 2013 olyan különleges év a horvátok életében, amelyet meg kell ünnepelni, ezért magyar-horvát év kezdődik - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken, Budapesten.

A miniszterelnök-helyettes a 2013-as horvát-magyar év programjairól tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az elmúlt két évben sikeresen működtek együtt Lengyelországgal, tartottak közös rendezvényeket, és most Horvátország is csatlakozik hozzájuk. A magyarok és a horvátok 800 évig éltek közös állami keretben, a két ország stratégiai partnere egymásnak, ezért is fontos megünnepelni a horvát uniós csatlakozást - mutatott rá.

Navracsics Tibor emlékeztetett: 2011-ben, amikor Magyarország és Lengyelország egymás után látták el az EU elnökségi feladatait, az évet lengyel-magyar évnek nyilvánították és több olyan közös rendezvényt tartottak, amelynek célja az volt, hogy közelebb hozzák egymáshoz a két nemzetet. 2012-ben folytatták a közös programokat, és most ez az együttműködés egészül ki Horvátországgal - tette hozzá.

A közös programok közül elsőként a miniszter, Gordan Grlic Radman budapesti horvát és Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet fotókiállítást nyitott meg fiatal magyar, lengyel és horvát fotósok képeiből a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban.

Navracsics Tibor kifejtette: később Horvátország régészeti örökségéről nyílik kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban, majd június 26-án a Magyar Nemzeti Filharmonikusok és a Zágrábi Filharmonikusok adnak koncertet a horvát uniós csatlakozás alkalmából. Júliusban pedig Somogyi Győző grafikusművésznek Zrínyi Miklós A szigeti veszedelem című eposzához készített illusztrációiból nyílik kiállítás Csáktornyán.

Ősszel gyermektábort szerveznek Zánkán horvát, lengyel és magyar gyermekeknek, szeptembertől pedig diákokat várnak szakmai gyakorlatra a minisztériumba - közölte.

Gordan Grlic Radman azt hangsúlyozta, hogy hálásak Magyarországnak, amiért Horvátország uniós csatlakozási folyamatának egésze alatt támogatták őket. A diplomata üdvözölte, hogy Magyarország idén is nagy figyelmet szentel országának, így bemutathatják, közelebb hozhatják az emberekhez a horvát kultúrát.

Roman Kowalski azt mondta, hogy az elmúlt két év tapasztalatai alapján konkrét, előregondolt terv alapján hatékonyan működhet együtt Magyarország és Lengyelország a közös programok szervezésében. Sok kiállítást nyitottak, jó programokat szerveztek, és még mindig rengeteg lehetőség kínálkozik az együttműködésre - vélekedett.

A diplomata gratulált Horvátországnak az uniós csatlakozáshoz, mint mondta, "végre ott lesz Horvátország, ahol rég kellene, hogy legyen". Felidézte: Magyarország és Lengyelország egymást követő uniós elnökségük idején, 2011-ben is sokat segítettek a horvátoknak az integrációs folyamatban, és idén újra különleges év van, hiszen a visegrádi csoport (V4, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) élén hamarosan Magyarország váltja Lengyelországot.

(MTI)