Az elnökség nagyon fontosnak tartja, hogy az uniós polgárok ténylegesen „hozzáférjenek” az Alapjogi Chartában lefektetett alapvető jogaikhoz – erről beszélt az eu2011-hu-nak adott interjúban Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Igazságügyi Tanács február 25-i ülése előtt.

A magyar elnökség első helyen a polgárközeli Európai Unió megteremtésére koncentrál, így nagyon fontosnak tartja azt is, hogy az uniós országokban élők ténylegesen „hozzáférjenek” az Alapjogi Chartában megfogalmazott alapvető jogaikhoz – mondta Navracsics Tibor. Ehhez –tette hozzá - elengedhetetlen, hogy valamennyi tagállam és tagállami intézmény tiszteletben tartsa az Alapjogi Chartában foglaltakat, és tegyen annak érvényesítéséért. Ez egyébként a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta az Unió intézményei és tagállamai számára egyben jogi kötelezettség is.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: Ennek jegyében kezdődött eszmecsere az igazságügyi miniszterek között 2011. január 21-én, Gödöllőn, a Bel- és Igazságügyi Tanács informális ülésén, és ennek jegyében fogadjuk el várhatóan február 25-én a következtetéseket a Tanácsnak az Alapjogi Charta hatékony végrehajtásában betöltött szerepéről.

A teljes interjút az eu2011.hu oldalon olvashatja.

(eu2011.hu, kormany.hu)