Új Nemzedék Ház elnevezéssel ifjúsági központot nyitott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton Budapesten a nemzetközi ifjúsági világnap alkalmából. Navracsics Tibor, a tárca vezetője az átadáson arról beszélt, hogy az államreformhoz kötődően szeretnének egy intézményi kultúraváltást is megalapozni, a jövő Magyarországát kinyitni és barátságosabbá tenni.

Navracsics Tibor rámutatott: az, hogy ma a fiatalok mikor, hogyan és milyen körülmények között találkoznak politikával, közélettel, "saját lehetőségeik megnyitásával", nagyban befolyásolja, milyen lesz 20 év múlva Magyarország.

Navracsics Tibor (fotó: Burger Zsolt)

Azt mondta, szeretné, ha minél üresebb lenne az irodáknak helyet adó ház, és az ott dolgozók a szükséges ügyintézésen túl minél több időt töltenének a fiatalok között. "Ne a fiatalokról, hanem a fiataloknak legyen programja", amit a sajátjukénak vallhatnak és érezhetnek - hangoztatta.

Mihalovics Péter, az új nemzedék jövőjéért felelős kormánybiztos a házat a nemzedéki partnerség szimbólumának nevezte. Arról beszélt, bíznak abban, hogy az új intézményben valamennyi alulról építkező kezdeményezés megtalálja majd a helyét, a fiatalokban szunnyadó energiák és erőforrások pedig a felszínre törhetnek, és nem csak összeadódhatnak, de hatványozódhatnak is.

A VI. kerületi Bajza utcai többszintes épület ad otthont az ifjúságpolitikai célok koordinálásában szerephez jutó szervezeteknek, partnerszervezeteknek és háttérintézmények, köztük a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Magyar Cserkészszövetség, a Zánka - Új Nemzedék Központ, valamint az ifjúsági ernyőszervezet, a várhatóan december 1-jén megalakuló Nemzeti Ifjúsági Tanács irodáinak.

(MTI)