Maradéktalan sikernek tartja a közigazgatási és igazságügyi miniszter a közjegyzőségek két évtizeddel ezelőtti újjászületését. Navracsics Tibor a 24. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon, pénteken, Sopronban beszélt erről.

A nem peres eljárásokban meglévő ügyhátralék ledolgozására, illetve az elektronikus iratkezelés megteremtésére utalva megemlítette: ez a rendkívül hatékonyan dolgozó hivatásrend működésével több ponton is példaként szolgál az államigazgatás számára.

Véleménye szerint a közjegyzők elmúlt két évtizedbeli működése azt az igazságot bizonyítja, hogy a hagyomány és a modernség, újszerűség "nemcsak, hogy megfér egymás mellett, de remekül ki is egészítheti egymást", és csak így válhat teljes egésszé.

A közjegyzők működése "pontosan azon a ponton erősíti az állami intézményrendszerbe, az állami feladatellátás hatékonyságába vetett hitet, ahol a leggyengébbek vagyunk" - fogalmazott a rendezvény fővédnökeként felszólaló kormánytag, aki azt hangsúlyozta: ahol meginog a polgár bizalma az állami feladatellátásban, "ahol elillan a bizalom, ott csorbul a demokrácia, ott csorbul a jogbiztonság és drágábbá válik a hétköznapi élet is".

Navracsics Tibor hozzátette: aki nem bízik meg az állami intézményrendszerben, az "pluszbiztosítékként alternatív megoldásokat fog igénybe venni", így "a bizalom hiányát pénzzel kell megfizetni", ez pedig rontja a versenyképességet is. A miniszter jelezte: a kormány jövőre tarthat egy stratégiai vitát a közjegyzőség jövőjéről.

Navracsics Tibor szólt arról is: a kormány szeretné kompromisszumos megoldással lezárni a közjegyzők nyugdíjazásának kérdését, ugyanakkor - közhatalmat gyakorló személyekről lévén szó - fenn kívánja tartani, hogy a hazai közjegyzőnek rendelkeznie kelljen magyar állampolgársággal.

(MTI)