Magyarország rendezi a totalitárius rezsimek áldozatainak idei, az uniós tagállamok részvételével zajló emléknapját augusztus 23-án. A tervezett programokról Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az április 26-27-ei Bel- és Igazságügyi Tanácsülés pénteki, igazságügyi szekcióján adott tájékoztatást a tagállamok igazságügyi minisztereinek, egyúttal személyesen meghívva kollégáit a Budapesti, közös megemlékezésre.

Az emléknapról 2011-ben, az Európai Unió Tanácsának magyar igazságügyi elnöksége kezdeményezésére határoztak az EU tagállamai. Az első megemlékezés a lengyel uniós elnökség idejére esett, ezért tavaly augusztus 23-án Varsóban hajtottak fejet a tagállamok képviselői a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléke előtt.

Az Európai Unió országainak igazságügyi miniszterei magyar-lengyel-litván kezdeményezésre a magyar uniós elnökség utolsó igazságügyi ülésnapján, 2011. június 9-én döntöttek arról, hogy közös állásfoglalásban emlékeznek meg a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatairól.

Az erről szóló dokumentumot 2011. június 10-én, Luxembourgban fogadták el. Az Európai Unió ezzel az állásfoglalással történelmi lépést tett a közös európai múlt tudatának és a kollektív emlékezetnek az erősítéséért. Az elfogadott tanácsi következtetés rögzíti, hogy augusztus 23-án, a Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának évfordulóján az aláíró államok a totalitárius diktatúrák áldozataira emlékeznek, egyúttal felkéri a tagállamokat, hogy saját országuk történelmének és sajátosságainak vonatkozásában tartsák meg nemzeti megemlékezéseiket.

A dokumentum ösztönzi a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy indítsanak, illetve támogassanak minden olyan kezdeményezést – programokat, kutatási projekteket, konferenciákat, egyes művészeti alkotások létrejöttét –, amelyeknek célja megismertetni a közvéleménnyel Európa múltjának totalitárius időszakait, nem utolsósorban pedig felkéri az uniós végrehajtó testületet, hogy vizsgálja meg, miként lehetne elősegíteni, hogy a keleti partnerség kedvezményezettjei és Oroszország is részt vehessenek az erre irányuló programokban.

(kormany.hu)