Navracsics Tibor szerint viszonylag rövid ideje van Magyarországnak, hogy lépjen a kohéziós pénzek ügyében, "az alatt viszont bizonyíthatunk", és a kormány elérheti, hogy ne fagyasszanak be uniós támogatásokat.

"Tudomásul kell vennünk, hogy 2004. május 1. óta, amióta Magyarország belépett az Európai Unióba, azok a konvergenciatervekben foglalt célkitűzések, amelyeket a mindenkori magyar kormány annak idején megállapított, soha nem teljesültek. Úgy látom, hogy ebben a mostani lépésben egy kicsit benne vannak az elmúlt, lassan tíz év (...) mulasztásai is és az elvesztett hitele is az előző kormányoknak" - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán az m1 Ma reggel című műsorában az uniós pénzügyminiszterek előző napi döntésével kapcsolatban.

Mint mondta, most rendelkezésre áll egy viszonylag rövid idő, "ami alatt viszont bizonyíthatunk", és a kabinet elérheti, hogy ne függesszék fel a támogatások folyósítását.

Brüsszelben kedden jelentették be: az uniós országok pénzügyminiszterei jóváhagyták a Magyarországot megillető kohéziós források részleges felfüggesztését a következő évre, de egyben úgy döntöttek, hogy ha Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban haladéktalanul hatályon kívül helyezik.

Navracsics Tibor szólt a Magyarországgal szemben zajló kötelezettségszegési eljárásokról is, közölve: az adatvédelmi hatóság függetlenségével kapcsolatban azokat a változtatási javaslatokat terjesztette múlt héten a Ház elé, amelyekben a korábbi tárgyalásokon megegyezésre jutottak az Európai Bizottsággal. A megszűnt adatvédelmi ombudsmani mandátum és a létrejött, új adatvédelmi hivatal viszonyának kérdésében azonban még vita van a testülettel - jelezte -, csakúgy, mint a bírák nyugdíjazásáról. A tárcavezető ugyanakkor reméli, sikerül megoldani ezeket a kérdéseket is.

A Velencei Bizottságnak a magyar igazságügyi átalakítással kapcsolatos vizsgálódásairól Navracsics Tibor azt mondta: még nem kapták meg a hivatalos véleményt, de úgy véli, több olyan ponton is lesz lehetőség előrelépésre, törvénymódosításra, amely a kormánynak nem jelent koncepcionális váltást.

(MTI)