A magyar közigazgatás az elmúlt négy évben kinyílt, részese lett az egyes országok közigazgatási rendszerei között kialakult versenynek – mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken a közigazgatási ösztöndíjprogram idei nyitóünnepségén, Budapesten.

Navracsics Tibor a mintegy száz résztvevőnek a fiatalok számára közigazgatási gyakorlatot és külföldi tapasztalatot is nyújtó ösztöndíjprogramról szólva azt mondta: példaként szolgálhat azon országok számára, amelyek Magyarországhoz hasonlóan közigazgatási rendszerük megújítását tűzték ki célul. Ugyanakkor az Európai Unióban is gondolkodnak a program közösségi szintűvé tételén - emelte ki.

Kép letöltéseFotó: Burger ZsoltA miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra: tárcája a közigazgatás megújítása során a személyi állományt és a szemléletmódot tekintve is fiatalításra törekszik.

Kép letöltéseFotó: Burger ZsoltRétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a program céljai között említette, hogy a frissdiplomás, nyelveket beszélő legtehetségesebb fiatalok ne a külföldi karriert vagy a versenyszférát válasszák, hanem a közjót szolgálva a közigazgatásban kamatoztassák tudásukat.

Rétvári Bence szükségesnek nevezte a vérfrissítést a szektorban, mert - mint mondta - a legmodernebb technikai eszközökkel is könnyen bánó fiatalok már nem úgy tekintenek az emberekre, mint egy hatóság képviselője, és nem az ügyfelekkel szemben türelmetlenek, hanem saját intézményük hatékonyságával elégedetlenek.

Kép letöltéseFotó: Burger ZsoltBiró Marcell közigazgatási államtitkár a szektor elmúlt négyéves átalakításról szólva a Magyary-programot az eddigi legátfogóbb, legszínesebb és legkövetkezetesebben megvalósított átalakítási törekvésnek ítélte, amely egyszerre érinti a közigazgatás szervezetrendszerét, eljárásrendjét és személyzetét. Szólt arról is, hogy 2011 óta több mint félezren váltak ösztöndíjassá, számuk pedig az idén mintegy százzal bővülhet.

(MTI)