Idén az Erzsébet-programban hatvankét pályázatra jelentkezhetnek a gyermekek, nagycsaládosok, nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők - közölte a program szóvivője szerdán budapesti sajtótájékoztatón.

Nagy Anna elmondta, megduplázták a pályázatok számát a program első évéhez képest.

Az idei nyárra a gyermekeknek 58 féle Erzsébet-tábort, köztük több mint 20 új tábort hirdetnek meg. Az idei év újdonsága a többi között a röplabda, szörf, horgász és népzenei tábor. Újdonság továbbá a napközis tábor, amelyet a leghátrányosabb kistérségek közül hatban szerveznek meg. A rászoruló gyermekeknek az egyhetes ellátás 500 forintba kerül.

Kiemelte, az Erzsébet-táborok továbbra is minden gyermek számára nyitottak, az önrész nem változik. Az alacsony jövedelmű családokból érkező 1000-2000, a többiek 10 ezer forintért táborozhatnak egy hétig. A fogyatékkal élő gyermekeknek az idén hét fajta sporttábort hirdetnek meg.

A nagycsaládosoknak, nyugdíjasoknak, fogyatékossággal élőknek továbbra is nyitottak a szociális üdülési pályázatok, amelyek felnőtteknek 5000, gyerekeknek 2500 forintos önrész mellett nyújtanak üdülési lehetőséget.

Nagy Anna közölte, a nyugdíjasok számára bevezetik a fürdőjegyet. A pályázati felhívás szerint 2500 forintos önrész befizetése után az a nyugdíjas, akinek a nyugdíja nem haladja meg a 147 ezer forintot, 5 vagy akár 33 alkalommal is elmehet gyógyfürdőbe. A pályázók az ország 60 gyógyfürdője közül választhatnak - jegyezte meg.

A pályázatok már elérhetőek, a fürdőbelépőre február 15-ig, a szociális üdülési pályázatokra február 28-ig, az Erzsébet-táborokra március 20-ig lehet jelentkezni az erzsebetprogram.hu honlapon. A pályázatoknál a beérkezés sorrendje számít - mondta el Nagy Anna.

Közölte, a programra 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre, kizárólag az Erzsébet-utalványok forgalmazásának bevételéből.

Nagy Anna a pályázati jelentkezésekről elmondta, vannak olyan fővárosi kerületek, ahonnan eddig még egyetlen gyermek sem érkezett a programba.

Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott elmondta, az Erzsébet-programban az elmúlt két évben több mint 250 ezer ember kapott üdülési lehetőséget, közülük 100 ezer gyermek.

Az Erzsébet-program lényegéről azt mondta, azok az emberek, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek, kaptak egy "első osztályú lehetőséget" arra, hogy olyan életre szóló élményeket szerezzenek, amelyeket mások még pénz árán sem tudnának megszerezni.

(MTI)