Elkészült a Kincsem - Nemzeti Lovas Program, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ma a lovas szakmai szervezetek rendelkezésére bocsátott, és a program hamarosan a kormány elé kerül. A program Horváth László, a Nemzeti Lovas Stratégia kialakításáért és végrehajtásáért felelős miniszterelnöki megbízott koordinálásával készült. A program végrehajtása a kormánydöntést követően azonnal megkezdődik, már az idén számos területen jelentős előrelépés fog történni a lovaságazat átfogó fejlesztése érdekében: a vidékfejlesztés, a lovaskultúra-oktatás, a lovasturizmus, a lovassportok és a lótenyésztés területén.

Orbán Viktor miniszterelnök 2011. novemberében bízta meg a Nemzeti Lovas Program elkészítésével és a végrehajtás koordinálásával Horváth Lászlót, aki a programot gyakorlatilag a lovas szakmával folytatott több éves párbeszédre, annak tapasztalataira alapozva készítette el, és terjeszti a kormány elé. Így a szakma és a politika befogadóképességével, támogatásával és akaratával készült a Nemzeti Lovas Program.

A lovaságazat fejlesztése, amely az elfogadott Nemzeti Vidékstratégia szerves részét képezi, hozzájárul a vidékfejlesztéshez, az ország turisztikai vonzerejének növeléséhez, az ország-kép javításához, és az új munkahelyek teremtéséhez.

A program összefogja a lovaságazat fejlesztéséhez szükséges intézkedéseket, és egységes keretbe foglalja a nemzeti lovaskultúrát, lovasturizmust, lótenyésztést, lovassportokat, lovasterápiát, és lóversenyzést. Az ágazat összehangolt fejlesztést és irányítást igényel, hiszen több más területhez szervesen kapcsolódik, mint például az agrárgazdaság, vidékfejlesztés, turisztika, sport, oktatás, kultúra, hagyományőrzés, nemzeti értékek, egészségügy, környezetvédelem, foglalkoztatás, munkahelyteremtés.

A dokumentum kapcsolódó anyagaink között található.

(kormany.hu)