Magyarország Kormánya mély megrendüléssel értesült Habsburg Ottó (1912. november 20., Reichenau – 2011. július 4., Pöcking) haláláról. Közlemény.

A Habsburg-dinasztia leszármazottjára, majd annak fejére, a világszerte elismert politikusra és íróra, mint az európai és egyetemes értékek szószólójára és megtestesítőjére, a kontinensünk egyesítéséért indított mozgalom meghatározó személyiségére, egyben hazánk elkötelezett és aktív támogatójára emlékezünk.

A Páneurópai Mozgalom tagjaként, majd évtizedeken át annak vezetőjeként, valamint a bajor Keresztény-szociális Unió (CSU) Európa-parlamenti képviselőjeként húsz éven át végzett munkájával kiemelkedő szerepet vállalt az integrációs folyamat előmozdításában, egyben a kontinens megosztottságának felszámolásában. Mindig határozottan lépett fel az emberi jogok érvényesítése, az elnyomottak védelme érdekében – legyen szó a náci rezsim üldözötteiről, vagy a kommunista diktatúrákban élő tömegekről.

A fővédnökségével és szervezésével 1989 augusztusában létrejött Páneurópai Piknik nem csak 700 keletnémet menekült számára nyitott utat a szabadság felé, de a kelet-európai rendszerváltozásnak, a vasfüggöny leomlásának is meghatározó, szimbolikus eseményévé vált. A CSU politikusaként a magyar-német kapcsolatok fejlesztéséhez, egyben hazánk uniós csatlakozásához is jelentékenyen járult hozzá. A magyar ügyért, a magyar emberekért való elkötelezett kiállása méltán tette hazánkban egyöntetűen elismert és népszerű személyiséggé. Emlékét megőrizzük.

(KIM - Sajtóiroda, kormany.hu)