A Madách Imre Filmszínházban nyitotta meg dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes 2011. január 28-án pénteken a Civitas Fortissima Múzeumot és az intézmény bemutatkozó kiállítását Balassagyarmaton.

A megnyitót rövid beszélgetés előzte meg a Múzeum létrehozását támogató polgárokkal a nemzetközi hírű cukrászmester, Jagyutt Péter cukrászdájában. A többnyire civilekből álló támogatók jelentős összegekkel járultak hozzá a kiállítóhely létrejöttéhez. Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes köszönetét fejezte ki a támogatóknak azért, mert ezekben a gazdaságilag nehéz, szűkös időkben tudnak, akarnak és mernek áldozni egy nemes ügyért, amelynek pozitív hatása hosszú évtizedek múlva is érezhető lesz. Kiemelte, hogy fontos hinni a lokálpatriotizmus, a kultúra és a történelmi múlt erejében, és arra bíztatta az ott lévőket, hogy a kezdeti lelkesedés után se hagyják magára a Múzeumot, hanem kísérjék sorsát figyelemmel, és segítsék továbbra is a működését.

A beszélgetés után dr. Navracsics Tibor megkoszorúzta a Civitas Fortissima szobrot, majd a jelenlévők együtt sétáltak át a Múzeum és annak bemutatkozó kiállítása megnyitó ünnepségére.

Beszédében a miniszterelnök-helyettes Balassagyarmatot olyan városnak festette le, amely rendet tudott teremteni a káoszban Trianon után, amikor a nemzeti öntudat elbizonytalanodott, amikor az ezer éves államiság is veszélyben volt. Dr. Navracsics Tibor hangsúlyozta, az összeomlás csak úgy állítható meg, ha az emberek a saját közösségükben, a saját életükben is mindent megtesznek a változásért. Balassagyarmat pedig úgy döntött, hogy talpra áll! A város polgárai azt az utat választották, hogy megvédik magukat, kiállnak magukért és Magyarországért szembeszállnak az általános káosz idején is.

Ez a kezdeményezés, ami az utóbbi években indult el, és erre az eseményre emlékezik, megérdemel minden támogatást – emelte ki a miniszterelnök-helyettes.

A múzeum létrehozásának ötlete Matúz Gábor balassagyarmati újságíróé, aki 2007-2009-ben dokumentum-játékfilmet forgatott „A legbátrabb város” történetéről. A Civitas Fortissima Múzeum a honmentő harcoknak kíván emléket állítani, "a múltat végképp nem eltörölni"-gondolat jegyében. A Múzeum a városi mozi épületében kezdi meg a működését, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a fiatalok is megismerkedjenek a történelmi eseménnyel.

A múzeum fenntartója a Közép-európai Média Intézet Kft., fő támogatója a Közép-európai Kulturális Közhasznú Alapítvány.

(kormany.hu)