A 30 év alatti, kiemelkedő hazai tehetségekre irányítja a figyelmet a La Femme magazin 50 tehetséges magyar fiatal elnevezésű programja, amelyben elismert szaktekintélyek, mentorok segítik a szerencsés kiválasztottak kibontakozását.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a programot ismertető szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mai fiatalok a korábbi generációkhoz képest sokkal nehezebben találhatnak maguknak idősebb pályatársat, aki segítené a boldogulásukat. "Az egyetemen vagy a hétköznapi életben nincs vagy csak nagyon kevés olyan ember van, aki azt mondja, hogy 'én odafigyelek rád" - fogalmazott a politikus, aki a program fővédnöke és egyik mentora is egyben.

A szerdán kezdődő programban 30 tagú, mások mellett Baán László, Hankiss Elemér, Koncz Zsuzsa és Romsics Ignác alkotta zsűri választja ki a jelölteket, akik október 31-ig jelentkezhetnek. Az ítészek a teljesítmény, a társadalmi érték, az eredetiség és az újító-, valamint ösztönző erő szempontjainak figyelembevételével fogják kiválasztani a legígéretesebbnek ítélt ötven fiatalt. A ifjú tehetségek és a melléjük szegődött mentorok névsorát februárban ismerheti meg a nagyközönség.

A többek között Batta András, Erős Antónia, Gerendai Károly, Jakupcsek Gabriella, Pataki Ági és Sebestyén Márta alkotta mentori gárda a Nemzeti Tehetség Programhoz kapcsolódó Nemzeti Tehetségpont szakmai támogatásával fogja kidolgozni a fiatalok számára a személyre szabott mentorprogramot. A hagyományteremtő céllal útjára indított programra bárki jelentkezhet.

A miniszterelnök-helyettes hangoztatta: a kezdeményezés azt üzeni a fiataloknak, hogy, ha tehetséget éreznek magukban, bátran forduljanak olyasvalakihez, aki segítségükre lehet a fejlődésben, és emellett folyamatosan építsék saját tudásukat, teljesítsenek magas színvonalon és gyűjtögessék a tapasztalataikat, mert mindez, idővel megtérül számukra.

Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének (MATEHETSZ) elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a mentor olyan kívülálló segítő, aki kizárólag a fiatal tehetségére figyel, őszinte tud lenni és bíztatni tudja pártfogoltját. Ez a kezdeményezés megmutatja a fiataloknak, hogy érdemes bízniuk saját magukban, és foglalkozniuk kell a tehetségükkel.

(MTI)