Negyven napról húsz napra csökkenti a politikai vezetők szabadságának időtartamát, és visszaállítja a közigazgatási alapvizsgát az a törvényjavaslat, amelyet a kormány nevében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztett az Országgyűlés elé február 4-én.

A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosítása a politikai vezetők szabadságának mérséklésére tesz javaslatot. Eszerint a kormány tagjai és az államtitkárok az eddig 40 nap szabadság helyett 20 napra számíthatnak. A törvénymódosítással egy újabb, a politikai vezetők „érinthetetlenségéről” szóló tabu dőlhet le, számos ilyen célú intézkedés után. Az Országgyűlés már korábban elfogadta a közszférában a 2, illetve a 3 millió forintos bérplafont, a milliós végkielégítésekre kivetett 98%-os különadót, a közjogi méltóságok 13. havi juttatásainak eltörlését, a volt államfők lakásszerzésének szigorítását. Ugyancsak ilyen tabudöntésnek számít az Országgyűlés, illetve a helyi képviselő-testületek létszámának radikális csökkentése is.

A most beterjesztett törvénymódosítással a kormány a 2009-ben megszüntetett közigazgatási alapvizsgát is visszaállítaná. A kormány célja az, hogy a közigazgatás minősége javuljon, és a különböző végzettséggel rendelkező köztisztviselők képesek legyenek a feladatok hatékony, pontos ellátására a megfelelő közigazgatási és jogi alaptudás ismeretében. Így a vizsga többszöri, sikertelen teljesítésének következménye a közszolgálati jogviszony megszűnése.

A közigazgatási alapvizsga a közizgatási pályán maradás feltétele lesz. A kinevezést követően a felsőfokú végzettséggel egy, a középfokú végzettséggel rendelkezőknek két éven belül kell vizsgát tenniük. Ennek hiányában a jogviszony a törvény erejénél fogva megszűnik. A vizsga alóli mentesítés eseteit a kormány rendeletben szabályozza. Azok a köztisztviselők, illetve kormánytisztviselők, akik a közigazgatási versenyvizsga kötelezettségének megszűntetése után kaptak kinevezést, a törvénymódosítás értelmében ugyanúgy alapvizsgára kötelezettek.

A közszolgálati rendszerben jelenleg a közigazgatási szakvizsga szerepel a köztisztviselők és a kormánytisztviselők számára kötelező vizsgaként. A vizsgakövetelmények nincsenek megfelelően lefektetve és hiányoznak az egységes, a szakmai tudást és a kompetenciákat is mérő ellenőrző pontok. A megújított alapvizsga szükségessé teszi a vizsgarendszer összehangolását. A javaslat szerint a közigazgatási szakvizsgának feltétele lesz az alapvizsga és közigazgatási szervnél szerzett legalább két éves gyakorlat.

(kormany.hu)

A törvényjavaslatot lásd: http://www.parlament.hu/irom39/02241/02241.pdf