Európai szinten is figyelemreméltóak az elmúlt három és fél eredményei, "ezért higgyünk az országunkban" – hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hétfőn Várpalotán, egy lakossági fórumon.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a rezsicsökkentésről szóló rendezvényen kiemelte: a kormány azért dolgozik, hogy Magyarország versenyképes legyen a gazdaságban, az egészségügyben, az oktatásban és "legfőképpen optimizmusban".

Fotó: Burger Zsolt"Amit végrehajtunk (...), az európai szinten is csodálatra méltó: az unió egyik legutolsó országából – akár a költségvetés stabilitását, akár a gazdasági növekedés lehetőségét nézzük - az egyik legstabilabb országgá váltunk" – fogalmazott a politikus.

Kijelentette: 2010-ben az ország a tönk szélén állt, "addigra négy-öt megszorító csomagon voltunk túl a Gyurcsány- és Bajnai kormányoknak köszönhetően". Hozzáfűzte: ennek következményeként a magyar lakosság több mint egyharmada a szegénységi küszöb alatt élt.

Navracsics Tibor és Kontrát Károly - Fotó: Burger Zsolt"Akkor, amikor ma Magyarországon az átlag havi fizetés 700 euró, ami szinte le sem fordítható egy nyugat-európai ország kereseti viszonyaira, viszont az energiaárak és az élelmiszerárak a nyugat-európai árak közelében vannak, akkor nem lehet tovább megszorító intézkedéseket bevezetni" - indokolta a rezsicsökkentés szükségességét Navracsics Tibor. Nemcsak azért, mert a lakosság nem bírná el, hanem azért is, mert a gazdaság se bírná el – tette hozzá. Kifejtette: választási programjukban nem ígérték, hogy legyőzik a válságot, hiszen "nyolc év baklövéseit, nyolc év válságát lehetetlen egyik napról a másikra megoldani".

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár, a térség országgyűlési képviselőjelöltje felidézte: idén három ütemben folytatódik a rezsicsökkentés: a gáz ára áprilistól 6,5, az áramé szeptembertől 5,7, a távhőszolgáltatásé októbertől 3,3 százalékkal lesz kevesebb.
Köszönetet mondott a választókerületben összegyűjtött 21 ezer, rezsicsökkentést támogató aláírásért.

Fotó: Burger ZsoltAz államtitkár beszélt arról, hogy a közbiztonság az elmúlt három és fél évben jelentősen javult, s ha a választásokon a kormány újra bizalmat kap, tovább dolgoznak a közbiztonság jobbításán, a megelőzésre helyezve a hangsúlyt.

Kiemelte: az áprilisi választások tétje az, hogy megvédjék a családokat segítő intézkedéseket, így a rezsicsökkentést is.

(MTI)