Az Új nemzedék jövőjéért program keretein belül mintegy egymilliárd forintot fordítanak az ifjúsági házak országos hálózatának kiépítésére - jelentette be Mihalovics Péter, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa pénteken, Nyíregyházán.

Az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a helyi ifjúsági szervezetekkel, az ifjúsági ház vezetőjével, illetve a diákpolgármesterrel folytatott megbeszélések után tartott sajtótájékoztatón elmondta: a program - amelynek költségvetését a tervek szerint uniós forrásból fedeznék - nyáron kezdődik el, a hálózat beindítása pedig szeptemberre várható.

A kormány által még 2011 decemberében elfogadott Új nemzedék jövőjéért program idei legfontosabb feladata a hálózat elindítása lesz, amely a már meglévő, egymástól függetlenül működő ifjúsági házakra épít - fogalmazott a miniszteri biztos. A cél, hogy a hálózat pontjain a lehető legjobb szolgáltatást kaphassák meg a fiatalok - fűzte hozzá.

Az év második felétől egy olyan egységes arculattal és tanácsadói rendszerrel rendelkező, de megyei szintről építkező ifjúságiház-hálózat jön létre, amely nemcsak a betérő fiatalokat fogadná, hanem arra is lesz lehetősége, hogy "házhoz menjen", azaz a szolgáltatásokat, a programokat és a különböző tanácsadásokat közelebb vigye a fiatalokhoz - mondta Mihalovics Péter.

Hozzátette, hogy a jól működő rendszerhez elengedhetetlen a már meglévő ifjúsági szervezetek és házak tapasztalatainak begyűjtése. A kezdeményezés részleteiről áprilisban tartanak majd egy részletes országos tájékoztatót. Ekkor fog kiderülni, hogyan áll majd össze a rendszer, illetve milyen infrastrukturális fejlesztésekre és milyen humán erőforrásokra lesz szükség a hálózat működéséhez - közölte a miniszteri biztos.

(MTI)