A gyógyszerkasszát, valamint a közpénzekkel való visszaélés büntető törvénykönyvben szabályozott szigorítását érintő döntésekről tájékoztatta Nagy Anna kormányszóvivő a sajtó képviselőt szerdán.

Nagy Anna emlékeztetett: a Kormány a Széll Kálmán tervben vállalta, hogy megújítja a gyógyszertámogatás jelenlegi rendszerét és okosabban költi el az erre fordítható közpénzeket. Ennek megfelelően – mutatott rá – a Kormány első olvasatban tárgyalta azokat a kérdéseket, melyekre a konzultációra hívott szervezetek visszaküldték véleményüket. Nagy Anna kiemelte: az irányok adottak, május végén pedig folytatják a tárgyalást arról, hogy milyen mélységben szükséges változtatni a jelenlegi rendszeren.

fotó: Botár Gergely

A büntető törvénykönyv szigorításáról szólva a kormányszóvivő elmondta: a téma fontosságát jelzi, hogy a Kormány jóval a júliusi határidő előtt tárgyalt ennek lehetőségéről és döntött arról, hogy a törvénymódosítást beterjeszti az Országgyűlés elé. Az új szabályozás értelmében nincs megbocsátható, közpénzekkel összefüggő csalás. A büntetőjog ennek megfelelően sok kiskaput képes bezárni, valamint hatékonyabban fogja védeni a költségvetést – fogalmazott Nagy Anna.

A kormányszóvivő kiemelte: a "költségvetési csalással" új büntetőjogi fogalmat vezetnek be, mely magában foglal minden olyan csalást, mely kárt okoz az ország költségvetésének. Ennek megfelelően - fűzte hozzá - az adóval, áfával, jövedéki adóval vagy jogosulatlan gazdasági előnnyel való visszaélés is 2-10 év szabadságvesztéssel büntethető, már százezer forintot elérő vagyonvesztés esetén is. Nagy Anna hangoztatta: a szabályozás értelmében büntethetővé válik és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki visszaél a társadalombiztosítással, szociális és minden más, jóléti juttatással már húszezer forintos összeghatártól.

(kormany.hu)