Az Erzsébet-program az egész magyar társadalmat átfogó és segítő üdültetési rendszer, amely kitűnően párosítja az ésszerűség, a hasznosság és a társadalmi igazságosság elveit - erről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Navracsics Tibor elmondta, az Erzsébet-program keretében harmadik éve teszik lehetővé azt, hogy az Erzsébet-utalványok forgalmazásából befolyó haszon révén olyan magyar emberek, családok mehessenek el nyaralni, akik ezt anyagi helyzetük miatt egyébként nem tudnák megtenni. Ez "az állam társadalmi felelősségvállalása" - fogalmazott a miniszter.

Közölte, az idei évben a beérkezett pályázatok alapján eddig mintegy 125 ezer ember számára tudnak kedvezményes üdülési lehetőséget biztosítani.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

Az Erzsébet-tábor keretében eddig mintegy 45 ezer gyermeknek biztosít az idei évben táborozási, kirándulási lehetőséget a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány - mondta Navracsics Tibor.

Közölte, a szociális üdülési pályázatok nyertesei közül 6 ezer fogyatékossággal élő, 34 ezer nyugdíjas és mintegy 43 ezer ember nagycsaládos.

A résztvevők szociális, területi, valamint nem és kor szerinti megoszlása alapján azt lehet mondhatni, hogy az egész magyar társadalmat átfogó és segítő programról van szó - jegyezte meg Navracsics Tibor.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője elmondta, hogy néhány hete ért véget a pályázati időszak, amelynek során nagycsaládosok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők és gyermekek jelentkezhettek üdülési helyszínekre.
Az Erzsébet-programban az idén várhatóan a 400 ezredik üdülőt fogják köszönteni - közölte.

Nagy Anna elmondta, az elmúlt két évben több mint 250 ezren nyaraltak a program keretében. A program első évéhez képest megduplázták a program pályázatainak számát. Az idén az Erzsébet-program keretén belül több mint hatvan pályázatra jelentkezhettek a gyermekek, nagycsaládosok, nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

Idén, az említett 125 ezer emberen felül még várhatóan több tízezer embernek nyújtanak üdülési lehetőséget - közölte Nagy Anna.
Az érdeklődés nagyságáról szólva elmondta, a legforgalmasabb napon átlagosan percenként három pályázat érkezett az alapítványhoz. Az idei pályázatok 96 százaléka volt érvényes, tavaly ez 90 százalék volt - jegyezte meg.

Navracsics Tibor kérdésre válaszolva elmondta, hosszú ideje húzódik az Erzsébet-program forrásaival kapcsolatban kialakult uniós vita, amely az utóbbi hónapokban kicsit elcsendesedett. Abban bízik - mint fogalmazott -, hogy "ez egy pozitív végnek az előjele".

(MTI)