Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes jelenlétében adták át szerdán Pécsen a 400 ágyas klinika már felújított épületrészét.

A Nukleáris Medicina Intézet és Radiológiai Klinika épületrész felújítása a pécsi 400 ágyas klinika teljes rekonstrukcióját, modernizációját célzó, 13 milliárd forintos, uniós és állami finanszírozású Janus Pannonius Program részeként valósult meg.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az ünnepélyes átadón hangsúlyozta, hogy a beruházással egy olyan hosszú távú fejlesztés jött létre, amely nemcsak a régiónak és az országnak, hanem az egész közép- és kelet-európai térségnek is hasznára válik. Az ilyen és ehhez hasonló beruházások "hozzájárulnak hazánk fejlődéséhez, a gazdasági versenyképesség növeléséhez" - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

Bódis József, a pécsi klinikákat üzemeltető és a fejlesztéseket megvalósító Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora elmondta: a 400 ágyas pécsi klinikai tömb a megépítésekor, több évtizeddel ezelőtt az ország legmodernebbjének számított. Az idő azonban eljárt felette, korszerűtlenné vált. Éppen ezért céloztak meg az egyetem vezetői uniós forrásokat, s éppen ezért dolgozták ki a teljes komplexum fejlesztésének terveit.

Hoppál Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő arról szólt, a most átadott épületrész és a 400 ágyas klinika még kivitelezés alatt álló egységeinek megújítását minden pécsi várja, hiszen az összes városlakó kötődik a kórházhoz, az abban folyó munkához. Reményét fejezte ki, hogy olyan fejlesztés jön létre, amelynek segítségével évtizedeken át lesz világszínvonalú a pécsi betegellátás.

A most átadott épületrészben működő intézetben elsősorban daganatos betegeket vizsgálnak és gyógyítanak majd - mondta Zámbó Katalin, a Nukleáris Medicina Intézet vezetője. Hozzátette: nagy számban végeznek szív-, tüdő-, pajzsmirigy-, csont-, máj-, vese- és központi idegrendszeri vizsgálatokat, s az intézetben működik egy hibrid készülék is, ezzel egyszerre tudnak izotópos és radiológiai metszetképeket készíteni.

Battyáni István, a Radiológiai Klinika igazgatója azt emelte ki, hogy a helyiségek sugárvédelme kimagasló, az évente ott megforduló több mint egymillió beteg teljes biztonságban lesz. A diagnosztikai centrum látja el ugyanis teljes Baranya megyét, de egyes speciális vizsgálatok és műtétek tekintetében - egyetemi központként - az egész országra kiterjedő ellátási kötelezettségük van.

Kép letöltéseFotó: Burger Zsolt

A PTE vezetői 2010 szeptemberében jelentették be, hogy fejlesztik az egyetem klinikai központját: a 21. századi betegellátás infrastrukturális feltételeinek megteremtését célzó beruházás költségeinek döntő részét a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program forrásaira benyújtott pályázatok révén nyerték el.

A 2014 végéig tartó, 13 milliárd forintos fejlesztés keretében korszerűsítik a 400 ágyas klinikát, területén a város több pontján működő klinikákat, részlegeket integráló úgynevezett magkórházat, valamint sürgősségi betegellátó osztályt és oktatási központot hoznak létre.

A munkálatok eredményeként a klinikai központ telephelyeinek száma 16-ról négyre csökken, lehetőséget teremtve a magasabb szintű betegellátásra, a betegutak rövidítésére, valamint az intézmények költséghatékony működtetésére.

(MTI)