Ez a nap a felidézés és a remény napja is. Magyarországon minden, a nemzethez lojális közösséget meg kell becsülni - fogalmazott Szita Szabolcs történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója hétfőn, a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján.

2001 óta minden év április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk. 1944-ben e napon kezdődött meg a magyarországi zsidók gettókba tömörítése Kárpátalján. Az ezt követő hetek során több mint 400 ezer zsidót zártak gyűjtőtáborokba, majd hurcoltak el Magyarországról Auschwitz-Birkenauba.

fotó: Pelsőczy Csaba

Kautzky Armand színművész, a rendezvény narrátora hangsúlyozta: szükséges megismerni és megismertetni a holokauszt körülményeit, mindemellett gondoskodni kell arról, hogy soha többé ne forduljon elő hasonló Magyarországon.

Szívszorító ez az óra, megrendítő ez a nap, amikor felidézzük a népirtást, a magyar zsidóság nagy többségének elpusztítását - emlékeztetett Szita Szabolcs, majd kiemelte: soha nem feledjük honfitársainkat.

A történész elmondta: magyar földön is megtaposták az évszázados együttélés kultúráját. A zsidóság hasznos, alkotó és hazafias része volt a társadalomnak, elpusztításuk egyfajta nemzeti öngyilkosság volt - húzta alá Szita Szabolcs.

Szita Szabolcs (fotó: Pelsőczy Csaba)

Mély megrendüléssel gondolunk a gettókban szenvedőkre, a vagonokba préselt, Auschwitz-Birkenauban gázba fojtott áldozatokra, az elevenen tűzbe hajított emberekre - fogalmazott a történész, hozzátéve: a legteljesebb együttérzéssel gondoljunk rájuk, hogy mementó maradjon ez számunkra, és az utánunk következők számára is.

Szita Szabolcs nyomatékosította: bízzunk az összefogás erejében, abban, hogy a demokrácia szelleme és gyakorlata, a nemzeti méltóság, az emberiség melletti szilárd kiállásunk visszaszorítja a fajmítoszt, a gyűlöletet. Az ártatlan nem élhet hazánkban félelemben - tette hozzá a történész.

Ember az embertelenségben

Magyarország kormánya 2011 novemberében döntött arról, hogy a 2012-es évben Raoul Wallenbergre emlékeznek. A svéd diplomata az embermentő akciók szimbolikus alakja.

fotó: Pelsőczy Csaba

A rendezvényen egy egykor Raoul Wallenberg által megmentett személy, Sommer Katalin emlékezett meg beszédében a hazai holokauszt borzalmairól.

Simon Wiesenthal-díj

A Holokauszt Közalapítvány 2008 óta Wiesenthal-díjat adományoz olyan személyeknek, akiknek tevékenysége méltó Simon Wiesenthal életművéhez, akik munkájukkal elősegítik a magyarországi holokauszt emlékének ápolását, megőrzését.

Az idei évben a díjat Kutas László szobrászművész vehette át. Soproni és balfi szoborkompozíciója kimagasló és megrázó tiszteletadás az ártatlanul megölt zsidók áldozata előtt. Ahogy Szita Szabolcs fogalmazott: a förtelmes halált, a gázkamrába kényszerített honfitársaink hiányát ábrázolja az alkotás, amely őszinte és mindenben hiteles.

fotó: Pelsőczy Csaba

A rendezvény végén az Emlékközpont belső udvarán gyertyagyújtással és néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra.

(kormany.hu)