A tavalyi miniszteri rendelet szerint 2014-ig kötelező kiépíteni gyermekbarát meghallgató szobákat minden megyeszékhelyen is, segítve ezzel a gyermekbarát igazságszolgáltatás megteremtését – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden, a VII. kerületi rendőrkapitányság gyermekbarát meghallgató szobájának átadásán.

A magyar soros EU-elnökség alatt kapott nagyobb figyelmet a gyermekáldozatok segítése az igazságszolgáltatás területén – emlékeztetett Navracsics Tibor, majd hozzátette: ebből a szempontból is sikeres volt az elnökség, hiszen a gyermekek számára jogi területen nagyobb biztonságot sikerült teremteni.

fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszter rámutatott: Magyarországon húsz éve napirenden van a gyermekbarát igazságszolgáltatás megteremtése, kísérleti jelleggel működtek gyermekmeghallgató szobák egy-egy rendőrkapitányságon. Összességében azonban a magyar jogszabályokra és az igazságszolgáltatás működésére talán az európai átlagnál kevésbé mondható, hogy gyermekbarát – fogalmazott Navracsics Tibor.

A miniszter azt is elmondta, hogy a megoldás nem állhat pusztán a gyermekmeghallgató szobák kialakításából, hanem szükség van szakképzett személyzetre is. Hozzátette: az új büntető törvénykönyv előkészítésénél is fokozottan figyelembe veszik azokat a megoldásokat, amelyek a gyermek áldozatok védelmét segítik.

Gyermekbarát meghallgató szoba (fotó: Pelsőczy Csaba)

Mindemellett nagyon fontos - nyomatékosította -, hogy ne csak a jogi szabályozás területén, hanem a hétköznapi életben is megvalósuljon a gyermekbarát igazságszolgáltatás

Háttér

A közigazgatási és igazságügyi miniszter rendeletben szabályozza a gyermekmeghallgató szobák minimális számát, kialakítását és használatát.

A miniszteri rendelet fő előírásai:

A gyermekmeghallgató szobák használata kötelező minden 14. életévét be nem töltött gyermek esetében. A szobákban ezentúl rejtett kép- és hangfelvétel rögzítésére alkalmas eszközöket kell beszerelni.

2014-ig minden megyeszékhelyen kötelező létrehozni gyermekbarát meghallgató szobákat, hiszen jelenleg 22 gyermekmeghallgató szoba van az országban, azonban ezek közül csak kettő felel meg a rögzített kritériumoknak.

A gyermekmeghallgató szobákra vonatkozóan a közigazgatási és igazságügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben alkalmasságot igazoló tanúsítványt ad ki.

(kormany.hu)